Járvány: 8394 az új fertőzött, elhunyt 132 beteg

4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 8394 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 751 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 815 845 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 83 818 főre emelkedett. 4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány negyedik hullámának felszálló ágában vagyunk, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy vegyék fel mielőbb az oltást. A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A védőoltás után kialakuló védettség  - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül, ezért a vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti, már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt a harmadik oltás felvétele.

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében  november 22-28. között oltási akcióhetet szerveznek a kórházi oltópontokon, azon a héten az oltatlanoknak akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet oltásra menni. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasoljuk akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni – írja a koronavirus.gov.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19