„A járvány az oltásellenesek miatt még évekig velünk maradhat”

A biológus szerint az oltásellenes mozgalomnak pszichológiai gyökerei vannak.

Magyar gyógyszer is készül a koronavírus ellen, beindul az antivirális gyógykészítmények hazai gyártása, az oltásellenesek miatt maradhat még sokáig velünk a járvány – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának hírleveléből.

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus szerint az oltásellenesek ideológiájával a legnagyobb probléma az, hogy mozgalmuk nem elsősorban az ismeretek hiányából fakad, hanem pszichológiai gyökerei vannak, a „törzshöz való tartozás” érzésének hiánya váltja ki.

Mint írja, az oltásellenesség a tudományellenesség egyik fő megnyilvánulás formája, egyszersmind olyan hisztéria, ami a koronavírus-járvány idején ért a csúcsra – attól persze nem függetlenül. Szerinte a járványra egyetlen megoldás létezik, ez pedig a vakcina, ezzel szembe menni a „normális élet” jelszava alatt veszélyes nem csak az egyénre, de a társadalomra is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19