Kötelezővé akarja tenni Ausztria a koronavírus elleni oltást

Az ország teljes lezárásának lehetőségét is vizsgálják.

Az osztrák szövetségi kormány szakértőkkel vizsgáltatja meg, hogy lehetséges-e az egészségügyi dolgozókra, illetve az egész lakosságra vonatkozóan oltási kötelezettséget előírni a Covid-19-es betegség ellen - írja az ORF.at.

A hírt Alma Zadic igazságügyi miniszter is megerősítette azzal, hogy folyamatosan egyeztetnek jogi szakértőkkel, és vizsgálják a kötelező oltás bevezetésének lehetőségét. Elisabeth Köstinger fenntarthatóságért turizmusért felelős miniszter szerint az oltási kötelezettség elrendelése segítene a járvány elleni küzdelemben.

Az osztrák közszolgálati média szerint, tekintettel a kórházak terheltségére, komolyan fontolóra veszik azt is, hogy a hétfőn az oltatlanokra bevezetett kijárási korlátozásokat követően az ország teljes lezárását is elrendeljék.

A kórházak terheltsége elsősorban Felső-Ausztriában és Salzburg tartományban érte el a kritikus szintet, nem meglepő módon azokban a tartományokban, ahol a lakosság átoltottsága a legalacsonyabb.

Ausztriában szerda reggelre 14 416 pozitív esetről számoltak be, míg 41 új áldozatot követelt a járvány. Magyarországon egyetlen nap alatt 10 265 fertőzöttet és 178 halottat jelentettek Koronavírus: 10265 új fertőzött, 178 halott egy nap alatt 2021. November 17. 09:05 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19