Január 31-én jár le Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatójának szerződése, és ahogy azt már egy ideje tudtuk, nem adott be újabb pályázatot az igazgatói pozícióra.
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja ezzel hivatalosan is bejelentette nyugdíjba vonulását,
Emléklappal köszönte meg a városvezetés Jordán Tamás munkáját 2021. January 28. 13:05 ami egyúttal azt is jelenti, hogy a szombathelyi társulatot megalapítása óta először új ember igazgatja majd.
Az igazgatói pályázatok körüli eseményeket
Egy belső és egy külső pályázó van a szombathelyi színház igazgatói posztjára 2020. September 16. 12:29 lapunk is végigkísérte, melyeknek végeredményeként
Most már hivatalos: Szabó Tibor lesz a Weöres Sándor Színház új igazgatója 2020. October 29. 13:00 Szabó Tibor, szintén alapítótag vezeti majd tovább a társulatot.
Búcsúzás és köszöntés
Január 28-án délután 3 órakor a színház nagyterme - természetesen a másfél méteres távolságok megtartásával - megtelt, ugyanis Jordán Tamás a színpadon, ünnepélyesen is átadta a színház kulcsát Szabó Tibornak.
A leköszönő igazgató mesélt az elmúlt 12 évről, a színház alapításáról, nehéz és boldog időkről. Nagy örömünkre még lapunk neve is elhangzott. Jordán Tamás hasonlóan sikeres éveket kívánt az új igazgatónak.
Ezután átnyújtotta a kulcsot Szabó Tibornak, aki többek között arról beszélt, mennyire hálás a társulatnak, hogy tagja lehet, és mennyire hálás Jordán Tamásnak, amiért ilyen színházat hozott létre.
Szabó Tibor ezután a társulat búcsúajándékát is átadta Jordán Tamásnak, ami nem volt más, mint kedvenc szerepének, Feri bácsinak a jelmeze, amit ráadásul a társulat tagjai is aláírtak.
Az eseményen érezni lehetett a meghatódottságot. A távozó és az érkező igazgató hangja is többször elcsuklott beszéd közben, ami persze érthető, hiszen ahogy tőlük is többször elhangzott, nagyon intenzív és nagyon jelentős 12 év zárult le ezen a napon.
A leköszönő színházigazgatóval még augusztus végén beszélgettünk
„Ne legyünk legelésző, fejüket leszegő birkák” – Beszélgetés Jordán Tamással 2020. August 21. 07:45 többek közt a szombathelyi színház életéről, és az akkori SZFE körüli botrányokról.
Az új igazgatóval, Szabó Tiborral pedig november elején ültünk le
Mi jön a Jordán-korszak után? – Szabó Tibor a Weöres Sándor Színház új irányairól 2020. November 04. 07:46 , hogy megtudjuk, mi következik a Jordán-korszak után.