Emléklappal köszönte meg Szombathely Jordán Tamás munkáját

Búcsúzik a város a Weöres Sándor Színház leköszönő igazgatójától.

Január 31-én hivatalosan is nyugdíjba vonul a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatója, Jordán Tamás, akitől ma délután a társulat is elköszön egy sajtótájékoztatóval egybekötött, szűkkörű, társulati ülés keretében. Az eseményen egyben köszöntik Szabó Tibort is, aki elfoglalja majd Jordán helyét az igazgatói székben. Most már hivatalos: Szabó Tibor lesz a Weöres Sándor Színház új igazgatója 2020. October 29. 13:00

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendezőtől, érdemes művésztől, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjától most a városvezetés is elbúcsúzott.

Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV

A polgármesteri irodában fogadták kötetlen beszélgetésen és emléklappal is megköszönte munkáját Nemény András polgármester, illetve László Győző, Horváth Attila és Horváth Soma alpolgármesterek.

Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV

A csütörtök délutáni eseményt élőben közvetítjük Facebook-oldalunkon, a leköszönő Jordán Tamással pedig hamarosan interjút is olvashatnak a Nyugaton.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra