Jelmezben futották le a távot az amatőr sportolók, a szökőkútnál forralt borral, pogácsával pótolták a kalóriákat.
Idén sem maradt el a már több mint 20 éves hagyomány, amit amatőr futók indítottak Szombathelyen. Jelmezbe öltözve futják le a távot, és ilyenkor, persze, nem a minél jobb teljesítmény a lényeg. Most tavaszi időjárás fogadta őket, a szombathelyi kerékpáros egyesület is csatlakozott hozzájuk a belvárosi tiszteletkörön.
A cél a szökőkút előtt volt, ahol pezsgő, forralt bor és pogácsa várta őket. A beszélgetésekből kiderült, hogy a tervek szerint jövőre a biciklisek is csatlakoznak az amatőr futókhoz.
Futás után jólesik a pezsgő
Nagy Zoli
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!