„Ha valaki azt gyanítja, hogy én összedolgozom a Fidesszel, az jöjjön el Kőszegre, és kérdezze meg erről a helyi fideszeseket” – mondta kérdésünkre Táncsics Péter, az Összefogás Kőszegért Egyesület önkormányzati képviselője.
Táncsicsot azért hívtuk fel, mert Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő legutóbbi Facebook-posztjában az ő neve is előkerült. Hadházy egy telefonos lehallgatás ügyészségi jegyzőkönyvét idézi, aminek most járt le a titkosítása.
A FIDESZ ÁLLT A KAMUPÁRTOK MÖGÖTT – ROGÁN ÜGYVÉDJE VOLT ZUSCHLAG „SZOKOTT KAPCSOLATA” Mutatok egy dokumentumot, ami...
Közzétette: Hadházy Ákos – 2021. május 5., szerda
Hadházy értékelése szerint a lehallgatott telefonbeszélgetésben Zuschlag János és a kőszegi Táncsics Péter beszélgetnek arról, hogy a 2018-as választásokra is várják „fentről” az utasításokat, ahogyan 2014-ben is megkapták azokat. A jegyzőkönyvben Üstökös néven szereplő, állítólagos Zuschlag azt is elmondja, hogy már kereste a négy évvel korábbi kapcsolatát is az ügyben, aki egyébként „Rogán ügyvédje”.
1578 szavazat, 149,2 milliós támogatás
Hadházy emlékeztet rá, hogy 2014-ben nagyon sok kamupárt indult az országgyűlési választásokon, ezek több százmilliós támogatást kaptak, és végül felszívódtak. Megemlíti Táncsics Pétert, aki „a 2014-es választásokon 1578 szavazatot szerző, de 149,2 millió forint kampánytámogatást bezsebelő Új Magyarország Párt elnöke volt”.
Hadházy szerint a jegyzőkönyv a bizonyíték rá, hogy a Fidesz állt a kamupártok szervezése mögött.
Már 2014-ben írtunk róluk
A 2014-es választásokon megjelent kamupártokkal mi is sokat foglalkoztunk.
Összesen 18 millió forintot sikerült behajtani a kamupártoknak adott 2,7 milliárdból 2020. March 05. 08:27 Indulásukhoz a Fidesz-kormány teremtett jogi lehetőséget, hiszen úgy változtatták meg a választási törvényt, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhatott. Ez a lépés sokkal könnyebbé tette a jelöltállítást. Ha egy pártnak sikerült 27 jelöltet állítania bárhol az országban, akkor országos listát is állíthattak. Ezzel pedig több tízmillió, esetenként több százmillió forint állami támogatás járt.
Így rengeteg, addig nem ismert párt alakult, amelyek az esélytelenek nyugalmával indultak a választáson. Majd többségük felszívódott, ugyanis a minimális eredményt sem elérő jelölteknek vissza kellett volna fizetniük az állami támogatást.
A kamupártoknak támogatásként kifizetett 2,7 milliárd forintból összesen 80 millió forintot sikerült behajtaniuk
Összesen 18 millió forintot sikerült behajtani a kamupártoknak adott 2,7 milliárdból 2020. March 05. 08:27 a hatóságoknak.
Táncsics 2014-ben lapunknak a sok munkával indokolta a sok képviselőjelöltet
A kőszegi Táncsics Péter társaival valóban megalapította az Új Magyarország Pártot. 2014. április elején, az országgyűlési választások előtt nem sokkal interjút is készítettünk
Táncsics Péter: A kis pártok jelentik az új generációt 2014. April 01. 07:48 vele.
Ebben azt is mondta, hogy a pártja ellen azok a baloldali politikusok indítottak támadásokat, akiknek nincs válaszuk a megváltozott politikai lehetőségekre. Azt állította, hogy azért sikerült 50 választókerületben jelöltet állítaniuk, mert rengeteget dolgoztak. Visszautasította azt a vádat is, hogy meghamisították az ajánlásokat.
Szerinte az új választási törvény azért jó, mert lehetőséget ad az addig ismeretlen embereknek a politikában való részvételre, és sokan élnek is ezzel a lehetőséggel.
Kérdésünkre elmondta, hogy valóban ismeri Zuschlag Jánost, aki az MSZP tagbeléptetési botrányával lett hírhedt Vas megyében. (A botrányról írt cikkeinket itt találja összegyűjtve.) Ennél többet nem mondott Zuschlagról, azt viszont elismerte, hogy tanácsokat kaptak egy olyan cégtől, ahol Zuschlag is dolgozott.
Két pártot is Táncsics lakásán alapítottak
2015 végén az ügyészség nyomozást indított
Leáldozott a magyarországi kamupártoknak? Két vasi kispárt került a hatóságok célkeresztjébe 2015. December 10. 11:31 a két Vas megyében alapított szervezet, az Új Magyarország Párt és az Új Dimenzió Párt ellen is. A dokumentumok alapján mindkét pártot Táncsics Péter lakásán hozták létre.
2018 februárjában kamupártok szervezésének gyanújával letartóztatták Zuschlag Jánost,
Letartóztatták Zuschlag Jánost, kamupártok szervezése lehet a háttérben 2018. February 01. 10:01 a NAV szerint egy biztosításközvetítő cég adatbázisából szerezték meg kilencezer állampolgár adatait, és ezekkel az adatokkal akarták felhasználni a hamis jelöltállításokhoz. A NAV azzal gyanúsította Zuschlagot és három társát, hogy meg akarták ismételni a 2014-es kamupártos eseteket.
Táncsics: Az már nagyon régen volt
Hadházy Ákos posztjának megjelenése után felhívtuk Táncsics Pétert. Táncsics azóta tárasival Kőszegen megalapította az Összefogás Kőszegért Egyesületet, a szervezet a fideszes önkormányzat ellenzékeként politizál, Táncsics 2019-ben az egyesület színeiben városi képviselő lett.
Kérdésünkre tagadta, hogy ő a Fidesszel dolgozott volna össze, kijelentette, erről a helyi fideszeseket kellene megkérdezni. Megjegyezte, az Új Magyarország Párt ellen 2017-ben megszüntették a nyomozást, erről nem is akar többet mondani.
Az Összefogás Kőszegért Egyesület 2005-ben alakult, „akkor, amikor Hadházy még fideszes volt” – mondta. Hozzátette, őt 2019-ben a kőszegi választópolgárok választották meg városi képviselőnek, őt ne szólítsa fel lemondásra az, aki korábban a Fidesz tagja volt.
Most is elismételte, hogy ismerte Zuschlagot, de az régen volt, arról, hogy Zuschlag a Fidesz megbízását teljesítette-e, azt mondta, ezt tőle kellene megkérdezni.
Kijelentette, az, hogy a felvétel szerint „fentről várja az információkat”, azt jelenti, hogy folyamatosan figyelte a változó jogszabályokat és azok módosításait.
Megjegyezte, az egyesületben és képviselőként végzett munkája bizonyítja, hogy ő nem dolgozott össze a Fidesszel.