Karácsony Gergelynek elege lett a kormány tétlenkedéséből

A fővárosi önkormányzat 100 ezer új antigén teszt beszerzését indítja el, ebből 50 ezret a tanárok tesztelésére fordíthatnak a kerületek.

A magyar járványügyi helyzet nem istenes, hanem pokoli – mondta el Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerdai online sajtótájékoztatóján, melyről a Magyar Hang számolt be. Úgy véli, a tegnap bejelentett intézkedések miatt sokakban hiányérzet maradt, hiszen drámai mértékben terjed a járvány, Magyarország Európai összehasonlításban is rosszul áll. Karácsony szerint például

fájóan hiányoznak a tömegrendezvényekkel kapcsolatos korlátozások,

külön szabályozás kellene rájuk, így ezek szigorítására kérte a kormányt.

Beszélt arról is, hogy az ingyenes parkolással már az első hullámra vonatkozóan is kifejezték a szakmai aggályokat, mivel ez várhatóan közlekedési káoszt fog okozni. Arról beszélt,

lehet, hogy az ingyenes parkolás népszerű, de nem hasznos,

a belvárosi forgalmat növelni fogja, ami rontja a levegőminőséget, ez pedig különösen hátrányos a koronavírus szempontjából.

Végül jelezte, hogy

a kormány tétlenkedését nem fogják tovább tűrni, saját intenzív tesztelési programot indítanak.

Ezért a fővárosi önkormányzat átvállalva az állam feladatait, intenzív kapacitásbővítésbe kezd, 100 ezer új antigén teszt beszerzését indítják el napokon belül. A 100 ezer beszerzendő tesztből 50 ezret lakosságarányosan szétosztanak a kerületeknek, és arra kérik őket, jól használják ki: biztosítsák a pedagógusoknak és az oktatást segítő munkatársaknak az önkéntes szűrés lehetőségét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19