Hogy a karácsony mikor kezdődik el, az nem határozható meg tudományos alapossággal. Az üzletekben október körül, a tévében novemberben, a szívekben meg ki tudja? Van, hogy soha nem is ér véget, s ami a rosszabb, előfordul, hogy el sem kezdődik egyáltalán. Hogy ki mit ünnepel ilyenkor, az is sokféle. Sheldon, a lökött fizikus az Agymenőkből sir Isaac Newton születését, a keresztények Jézusét, de csak 325 óta, amikor is az első nikiai zsinat erre a napra (december 25.) tette a megváltó születésnapját, ami előtte a Mithrasz-kultusz jegyében tiszteltek meg.
De mindenképpen a téli napfordulóval kapcsolatos, amikor a fény legyőzi a sötétséget, és elindul az újjászületés folyamata. Most viszont ott áll az erkélyen az a szúrós fa (pincében, kertben, tornácon) gusztus és lehetőség szerint, amit bele kell faragni a talpba a férfitársadalom nagy feladataként, holott nem ez az első próbatétel a szenteste felé vezető rögös úton. Míg odáig eljutunk, mindenről szó is esik, amíg viszont épp levágják a baltával a kisujjukat, elmesélem, ha régebbi korokban születnek, mindezt a kínt elkerülhették volna, a karácsonyfa intézménye ugyanis meglehetősen új az ünnepek evolúciójában.
Bár az örökzöldek tisztelete a római, germán kultúrkörökben is megvolt, így, feldíszített állapotban, mint a karácsony szimbóluma legendák bőségességével terhes. Van olyan, amely szerint először Luther állított volna a gyermekének, olyat is tudunk, hogy karácsonyi piramis előzte meg (ezek összeszögezett deszkákból álltak), viszont az első feljegyzés a XV. századból maradt meg felőle, hozzánk Németországból került a hagyomány, az elsőt Brunszvik Teréz állította 1824-ben, ma pedig már ön is itt farigcsálja. Így múlik el az újdonság varázsa, s ha az ujjai megúszták, ügyeljen arra, hogy egyenes legyen.
Arra különösen kényesek a feleségek, és rengeteg praktika is létezik az ideális függőleges beállításához, ami viszont nem is biztos, hogy úgy is marad. Főleg, ha kisgyerek vagy macska, kutya van a családban, aki jószágok ártatlan képpel tudják pillanatok alatt tönkre tenni több óra munkáját, földre rántva a fát, hogy fröcsögnek a díszek. A fát tehát ne hagyjuk magára, számtalan veszély fenyegeti ugyanis. Főleg ne hagyjuk egyedül, ha gyertyát, csillagszórót gyújtottunk rajta, mert akkor végül arra riadunk, hogy tűzoltók dörömbölnek az ajtónkon, és végleg oda a varázs, annyi az ünnepeknek.
A fa vásárlásán már mindenki túl van, aki nem, az szaladjon. Mindenki olyat vesz, amit az ízlése és a pénztárcája megenged, a fogyasztói társadalomban semminek sincs akadálya, egyetlen jó tanács, lehetőleg vízbe állítsák, akkor kevésbé hull a halott fa tüskéje, amiből – aki szokott takarítani, az tudja ezt – még nyár közepén is bukkannak elő jól megbúvó egyedek, a negyven fokban felidézve bennünk azt a napot, ami most még előttünk áll. Aki óvja a természetet, vagy lusta minden évben fát venni, bőséggel válogathat műfenyők között is, amit – tisztesség ne essék szólván – a vécékefének köszönhet az emberiség.
A műfenyő utáni olthatatlan vágy a XX. században terjedt el, amikor a karácsony a szakrális ünnepből eltolódott az ajándékozás felé, és, hogy legyen valami értelme, a szeretet ünnepeként kezdték aposztrofálni. A műanyag ünnephez műanyag fa is dukált, és kéznél volt a vécékefe, amit bizonyos William Addis talált fel. 1930-ban jött a nagy ötlet, hogy ne csak a vécékefe végét, hanem a nyelét is sörtékkel borítsák, fessék zöldre, és kész is a műfenyő, aminek óriási sikere volt, máig tart a jelek szerint. – Így vagy úgy, de már áll a fánk, az igazit preferálók mondhatják, milyen finom az illata, a műanyagosok pedig, hogy óvták a természetet.
És mindenkinek igaza is van, már csak föl kell díszíteni, ami szintén ízlés és gusztus dolga. A kezdőknek annyit tanácsolhatunk, először a csúcsdísz, aztán az égősor, majd az édességek, díszek, végül angyalhajak, jégcsapok és más efféle csecsebecsék. Az utolsó a gyertya és a csillagszóró, amivel csak óvatosan. Ezzel a sorrenddel elkerülhető a végzetes kavarodás, ami az idegbaj melegágya, és ez nem szerencsés ezen a napon. A fa így kész is van, be kell csomagolni az ajándékokat, ha most kell érte rohanni, az baj. Nagy baj, de még nem késő, vagy inkább segítsünk a konyhában, mert ma sokat fogunk enni, indokolatlanul sokat.
Hogy mit, az családonként változik, leves, halászlé, rántott hal, rántott hús, töltött káposzta vagy akármi sütve, főve és rántva, csak egy dolog biztos, bejgli mindenhol van. Annyi bejgli van, hogy még februárban is azt esszük, hogy ne vesszen pocsékba, azért. Mindeközben családilag szeretjük egymást, de csak mértékkel, hiszen egy felmérés szerint négy óra az a hatósugár, amíg a családtagok karácsonykor nem mennek egymás agyára. Éppen ezért a szeretetünkből legalább gondolat szintjén juttassunk azoknak is, akiknek nem jutott ennyi, akiknek semmi sem jutott, vagy akiknek lakásuk sincs, hogy ott juthatna valami. És így induljunk el éjféli misére.
