Karikó Katalin: teljesen félrevezető a kormány halálozási táblázata

A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus szerint fontos adatok hiányoznak a kormány által közreadott fertőzöttségi és halálozási statisztikából.

Karikó Katalin kiegészítette a kormány vakcinákról szóló táblázatát: „Még kutatónak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki realizálja: kizárólag megfelelő kontrollal lehet csak összehasonlítani valamit” - így reagált a Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus a kormányzat vasárnap publikált táblázatára, Közzétette a kormány, mennyien haltak meg a második oltás beadása után 2021. April 25. 12:12 mely az egyes vakcinák hatékonyságával foglalkozik és a koronavírus ellen oltottak halálozási adatait is részletezi.

A kormány Facebook-oldalán az alábbi indoklással jelent meg a táblázat: „A baloldali politikai erők többféle módon folytatják oltásellenes kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozza az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat. Ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.” A táblázatban a második oltás utáni fertőzések és halálozások adatai szerepelnek.

A baloldali politikai erők többféle módon folytatják oltásellenes kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe...

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2021. április 25., vasárnap

A kormány adatai szerint a második oltás után összesen 5714 ember fertőződött meg, és 273-an haltak meg, de vakcinatípusokra is bontották a halálozásokat. A táblázat azt mutatja, hogy az Európai Unióban elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina második dózisa után többen fertőződtek és haltak meg, mint például az orosz Szputnyik után. A táblázatban százezer oltottra vetítve is kiírták az adatokat.

Karikó Katalin, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke szerint a táblázat nem pontos, információk hiányoznak belőle.

A kormány táblázatából az olvasható ki, hogy százezer Pfizerrel oltottból 32-en hunytak el, míg a kínai Sinopharm esetében ugyanez a szám 16-ra jön ki. A Pfizer típusú vakcina esetében négy hónap a vizsgált időszak, a kínainál kettő. Utóbbival viszont Karikó szerint a krónikus betegségben nem szenvedőket oltották.

A lentebb bemutatott tablazatot sokan elkuldtetek ezert kiegeszitettem a szukseges informacioval amit sajnalatosan...

Közzétette: Kati Kariko – 2021. április 25., vasárnap

Karikó Katalin ezeket látva azt írja, a betegségek mellett a beoltottak és az elhunytak korát is fel kellett volna tüntetni, szerinte ezek nélkül a táblázat teljesen félrevezető:

„Azt kellett volna feltüntetni, hogy Magyarországon 4 hónap alatt 100,000 idős krónikus beteg emberből hányan haláloznak el az öregek otthonában. Illetve krónikus betegséggel NEM rendelkező 100,000 emberből hányan halnak meg 4 hónap alatt” – írta a Facebookon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19