Ismét lezártunk egy fejezetet. Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan idén nyáron is arra kértük a vállalkozó szellemű fotósokat, hogy a Savaria Történelmi Karnevál forgatagában kapják lencsevégre a barbárok legvadabb grimaszait, férkőzzenek a pajzsukat büszkén püfölő legiósok közelébe, illetve csodálják meg és fotózzák le a csábosan mozgó táncos lányokat. Vagy minden egyebet, amit érdekesnek, humorosnak, esetleg meghökkentőnek tartanak.
Emberközeli fotók kerültek a falra
A Nyugat.hu alkalmi fotósai pedig természetesen idén sem tétlenkedtek: összesen 44-en gondolták úgy, hogy a legmonumentálisabb városi eseményen készült felvételek nem a sárguló családi albumba, vagy a fészer valamelyik szegletébe, hanem sokkal inkább a mi oldalunkra valók! A közönségdíjasok kilétéről 
Karneváli fotópályázat: őket szavazta meg a közönség 2011. November 13. 20:13 nem is olyan régen már fellebbentettük a fátylat, ám miközben olvasóink bőszen kattintgattak a számukra legkedvesebb fotókra, addig természetesen szakértő zsűrink sem lógatta a lábát.
Így aztán szokásainknak megfelelően a legjobb fotókat készítők megjutalmazása mellett kiállítást is nyitottunk a hamisítatlan kávéillattal körüllengett Café Freiben. December 19-én, hétfőn kora este kanálcsörömpölés, csészekoccanás és az érdeklődők duruzsolása fogadta a nagy pillanatot. Elsőként főszerkesztőnk, Roznár Gyöngyi szólt a végeredményre egyre kíváncsibb fotósokhoz, majd Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítványának kuratóriumi elnöke gratulált a remek képekhez. Tamás egyébként nem érkezett üres kézzel, hiszen a díjazottak az igazi profikhoz hasonló fotós belépőt kaptak a 2012-es karneválra.
Dallos László fotóművész szakmai szemmel vizslatta a képeket, s mint kiderült, leginkább arra volt kíváncsi, hogy tavalyhoz képest változtak-e a fotózási szokások.
- Talán hosszabbak lettek az objektívek, vagy azzal érik be a profizmusunk, hogy közelebb merészkedtünk. Itt van, amit eddig hiányoltunk: ez az év, mintha a portrék éve lenne. Arcok, portrék, szereplők, néha csak egy pillantás, egy mosoly, egy fintor. Szembe velem/nekem, és máris közös a képünk! Itt a közös élmény, most kerültünk a forgatag-pillanatok közepébe! Valami történt, emberi a pillanat, és egy olyan vizuális nyelven mindez, amelyre csak ez a technika képes – összegzett elsőszámú szakértőnk (a teljes értékelést cikkünk alján olvashatják).A győztesek és díjaik
Ezt követően nem maradt más hátra, mint előre, vagyis kiosztottuk a közönségdíjasokat. No, nem kell semmi rosszra gondolni, csupán arról van szó, hogy a dobogós fotósok átvehették a méltán megszolgált jutalmukat. Olvasóink kegyeit leginkább Bodorkós Gábor nyerte el, megelőzve Földvárszki Edinát, illetve Király Győzőt.
Az igazi meglepetés azonban a végére maradt, hiszen a zsűri értékelésekor megtörtént az, ami a Karneváli Fotópályázatunk alkalmával még sosem, vagyis ugyanaz a pályázó söpörte be a szakmai vállveregetéseket is, aki elnyerte a netezők szimpátiáját. Bodorkós Gábor idén tehát verhetetlennek bizonyult, de jár a virtuális taps a második helyezett Czibók Tamásnak és a bronzérmes Horváth Virágnak is.
A zsűri által megnevezett győztes egy mobiltelefont kapott a Varga GSM-től, a második helyezett egy szintén ide szóló utalványt, a bronzérmes pedig a Jeans' Store boltjában válogathatja ki a neki leginkább tetsző ruhadarabokat. Bodorkós Gábor ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy januárban az ő fotója díszíti majd a Savaria Fórum címlapját, hadd ismerje meg a megyeszékhely színe-java az idei pályázatunkon taroló fotós karneváli ténykedését!
Mind a hat helyezett kapott továbbá oklevelet, de hozzájutott a Nyugat.hu már ikonikusnak tekinthető pólójához (hogy legyen miben fotózni a következő karneválon) és egy nyugatos bögréhez is. Szintén a jövő évi munkát segíti, hogy Mérei Tamás mind a hat helyezettnek fotós passt, azaz általános belépésre jogosító sajtóbelépőt adott a következő karneválra.
Végezetül nem maradt más tisztünk, mint rögzíteni, hogy a legjobb alkotásokból készített kiállítás január 22-ig tekinthető meg a Café Freiben. Érdemes szemügyre venni mindet! Aki pedig idén nem tudott a legjobbak közé férkőzni, ne búslakodjon, mert jövőre ismét lesz Karneváli Fotópályázat!
Dallos László értékelése
Eljátszottam kicsit egy gondolattal.
Mi lenne, ha a mostani találkozás alkalmával felelevenítenénk valamelyik korábbi Karneváli pályázatunk megnyitóját és annak szövegét mondanám el? Biztosak lehetünk abban, hogy kiderülne az ismétlés, vagy annyira aktualizálható még ma is minden évekkel ezelőtt elmondott gondolat, hogy senki sem venné észre?
Vajon változtak-e a fotózási szokásaink, változott-e látásmódunk, reakcióink, frissebbek-e a reflexeink? Hogyan hatott a pályázat és a kiállítás színvonalára, hogy új arcok jelentek meg közöttünk, (természetesen új szemekkel!).
Bár, azt láthatjuk, hogy a törzsgárda még megvan, és tagjaik hozzák is a tőlük megismert, megszokott formájukat. És végül még egy fontos kérdés: változott-e maga a Karnevál, színesedett-e a paletta, jöttek-e újabb attrakciók, a fotózóknak újabb inspirációk, érik-e őket olyan ingerek, amelyek fokozzák vizuális aktivitásukat, és gazdagítják a látvány képi erejét?
Alacsonyabb vagy magasabb lett-e az ingerküszöbünk?
Azt fogadjuk-e el passzív nézelődéssel, hogy ahova beszorultunk a tömegben, folyamatosan lövünk, aztán majdcsak akad közötte valami "nagyvad". Vagy elébe megyünk a képnek, tudatosan választunk magunknak "magaslest", ahol biztosan történik valami.
Hiszen már évek óta ezt csináljuk, volt időnk arra, hogy megismerjünk minden helyszínt, minden kort, minden jelenetet. Már rég kialakulhattak rutinjaink. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy ha egyik évben lemaradtunk valami fontos pillanatról, akkor a következőben készülhetünk rá, s még akár utol is érhetjük. Még az a kiváltságunk is megvan, hogy kedvenc témát választhatunk magunknak és abban mélyedünk el. Milyen más fotós feladatban lehetnénk ennyire rutinosak, ennyire profik?
Én magam évekkel ezelőtt figyeltem fel a képek között, és azóta kísérek figyelemmel egy délceg lovast, aki szinte még csecsemőként, de büszkén ülte meg a lovát az apja ölében. Akkor határoztam el, hogy majd az ő növekedésével fogom mérni az időt. A mienkét, a Karneválokét és a pályázatok múlását is. Nem volt olyan év, hogy ne vonultak volna fel újra. Így volt ez örömömre és időmértékként ebben az évben is, de sajnos csak egyetlen olyan képen láttam viszont, amelyik hiányosságai miatt nem kerülhetett falra.
Ha emlékeztek még rá, voltak évek, amikor azt kértük számon, hogy hiányzik a bátorság, a "közelség", nincs meg a "kapcsolat" a fotós és a modellje között. A legtöbb pályázó ott állt a hömpölygő tömeg mellett, magával ragadta a hangulat, szeme és gépe előtt akkora látvány-és élmény-dömping áramlott, hogy nem tudott megragadni belőle semmit, nem tudott olyan lényegi pillanatokra fókuszálni, amelyek képpé válnak, alkalmassá arra, hogy majd a nézőjét is magával ragadja. Esetünkben és "jóesetünkben" talán ugyazt a gondolatot, érzelmi viszonyt, indulatot kiváltva, mint amit ti élhettetek át ott a fényképezőgép mögött.
Örömmel és némi elégtétellel mondhatom, hogy megfordult a trend. Talán hosszabbak lettek az objektívek, vagy azzal érik be az említett "profizmusunk", hogy közelebb merészkedtünk.
Itt van, amit eddig hiányoltunk: Ez az év, mintha a portrék éve lenne. Arcok, portrék, szereplők, néha csak egy pillantás, egy mosoly, egy fintor. Szembe velem/nekem, és máris közös a képünk! Itt a közös élmény, most kerültünk a forgatag-pillanatok közepébe! Valami történt, emberi a pillanat, és egy olyan vizuális nyelven mindez, amelyre csak ez a technika képes.
Azt nem állíthatom egyértelműen, hogy az idei kiállítás kizárólag portrékból áll, de hogy erősségben a legmeggyőzőbb, az bizonyos.
Mint ahogy azt sem tudom, hogy ez-e a legegyszerűbb, vagy a legnehezebb műfaj, de abban biztos vagyok, hogy ez a legőszíntébb, legnyitottabb, legemberközelibb.
Az pedig gyenge, de kötelező mentegetőzés csak, hogy nem válogathattunk volna belőlük többet, mert akkor mi lett volna a többi képpel ezen a kinőtt, szűknek bizonyult helyen?
Ha az a túlsúly nem érvényesülne, amit ebben a megelőző pár gondolatban összefoglaltam, akkor az is a szűkös adottságok miatt van, mert nemcsak a portrézók között kellett erősen válogatni.
A korábbi megnyitókon szándékosan nem emeltünk ki szerzőket, nem méltattuk a munkáikat.
Itt azonban meg kell említenünk néhány nevet. Elsősorban Frank Szabó Sándor, Horváth Virág, Kis Tóth László (aki méltatlanul mérsékelt érdeklődést kapott a szavazóktól) emberábrázolásaira gondolunk. Egyenletes volt a teljesítményük, Frank Szabó mindig jó helyen állt.
De legyen itt Ternyák Péter is, aki egyedül jegyezte fel a vihart. Neki volt fontos, hogy az esemény részévé tegye a sajnálatosan közbeavatkozó természeti programot. Ha alaposabban áll hozzá, akkor egész remek összeállítást készíthetett volna ebből a műsoron kívüli, de a karneválok krónikájában biztosan megmaradó fejezetből.
A statisztikát megismerhetitek máshol, lehet mérlegelni, összehasonlítani az előző években benevezett pályázókkal, képek számával, díjazottakkal, lehet bírálni a közönségszavazatokat, lehet szidni a zsűri döntését. Egyet nem lehet: nem örülni ennek a kiállításnak, és érzéketlenül viszonyulni ahhoz a közel 40 foknyi hőmérséklet különbséghez, amennyit azóta változott.
A közönség szavazatát már megismerhettétek, a miénkkel most fogtok. Sajnos, csak három díjat oszthatunk ki, nem kevés fejtörést okozva ezzel magunknak. Fejtörést azért elsősorban, mert még saját véleményünkhöz sem lehettünk következetesek. Még az általunk egyformának ítélt szerzők között is választanunk kellett.
