Minden héten a három legtöbb szavazatot kapott pályázó jut tovább az ötödik heti döntőbe. Itt derül ki, melyik három pályázót díjazzuk az Önök szavazatai alapján.
Kiállítás a legjobbakból
Eközben a zsűri sem tétlenkedik. Dallos László fotóművész elnökletével kiválsztjuk a legjobb három pályaművet mi is, akik értékes nyereményeket kapnak. És ez még nem minden. A közönségdíjasok, valamint a zsűri által megválasztott első tíz helyezett képeiből 2011. decemberében kiállítást szervezünk Szombathelyen, a Cafe Frei (Uránia udvar) kiállítóterében. A tárlat megnyitója egyben az ünnepélyes eredményhirdetés is.
A szavazásról
Szavazni az éppen aktuális 11 pályázó műveire mindig hétfőtől vasárnap éjfélig lehet. A pályázókat nevük szerinti ABC rendben soroltuk be. Kattintson a kis körbe az Önnek legjobban tetsző fotóknál, majd a lap alján írja be az ellenőrző kódot.(A képek megtekinthetők lesznek a többi héten is, de szavazni már csak az épp aktuális 11 nevező fotóira lehet.)
Akik már biztosan ott lesznek az ötödik heti, mindent eldöntő közönségszavazáson.
Az első kör nyertesei:
Az második kör nyertesei:
Az harmadik kör nyertesei:
Íme az utolsó 10 pályázó, és fotóik:
Süle Zoltán
|
Szakály Ferenc
|
Szakályné Pápai Mónika
|
Szakonyi Eszter
|
Székely Attila
|
Ternyák Péter
|
Tolnay Veronika
|
Udvardi Miklós
|
Udvardi Zsanett
|
Varga András
|