Karneváli fotópályázat: szavazzon 2018 legjobbjára - Itt a harmadik elődöntő

Önnek egy kattintás, a fotósoknak egy közönségdíj, öröm és boldogság!

Jó szokásunkhoz híven idén is meghirdettük karneváli fotópályázatunkat, amire most is rengetegen jelentkeztek. A nevezési időszak lezárult, itt az ideje annak, hogy a közönség döntsön arról, melyik karneváli életkép tetszik közülük a legjobban. Az első elődöntőt szavazását Karneváli fotópályázat: szavazzon 2018 legjobbjára - Itt az első elődöntő 2018. November 19. 20:42 , majd a másodikat is közzétettük Karneváli fotópályázat: szavazzon 2018 legjobbjára - Itt a második elődöntő 2018. November 26. 20:09 . Most következzék a harmadik forduló, amely 2018.12.09. éjfél tart majd!

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A közönségszavazás (ami persze független a Dallos László fotóművész vezette szakmai zsűri végső döntésétől, egyik sem befolyásolja a másikat) több körös lesz – négy héten át tart majd – kizárólag Facebook-felhasználói fiókkal lehetséges, mégpedig azért, hogy elejét vegyük az előző években beérkező, nem túl sportszerű álfelhasználós szavazathalmozásnak. A rendszer így sokkal tisztább és igazságosabb.

Az alábbi linkre Karneváli fotópályázat 2018 - harmadik forduló 2018. November 18. 08:06 kattintva nézze végig az összes fotót, aztán voksoljon ide kattintva Karneváli fotópályázat 2018 - harmadik forduló 2018. November 18. 08:06 !

savaria_karneval_fotopalyazat_2018 -
Kis ízelítő a harmadik forduló indulóiból, a többi a szavazásra kattintva tekinthető meg
Szabados Lajos Luigi

Ami pedig a szabályokat illeti:

1. A szavazás Facebook-felhasználói fiókkal lehetséges csak, egy felhasználó fordulónként csak egyszer szavazhat.

2. A közönségszavazás semmilyen mértékben nem befolyásolja a szakmai zsűri munkáját, attól teljesen független!

3. A szavazás 3+1 fordulós lesz. Az első három fordulóban az összes beérkezett fotót 3 részre osztjuk a következőek szerint:
– Egy pályázó nem szerepelhet két fordulóban;
– A pályázók képei nevük szerinti ABC sorrendben fognak az egyes fordulókba kerülni.

A negyedik fordulóban az első fordulók legtöbb szavazatot kapott első 20 képeit újra megszavaztatjuk. Az utolsó fordulóba bekerült képek addig elért szavazatszámait nullázzuk. Ha a negyedik forduló első 3 képe nem 3 pályázóé, a negyedik, ha szükséges az ötödik helyezett képet is díjazzuk, hogy a közönségszavazás végeredményeként három különböző pályázót jutalmazhassuk.

4. A közönség szavazás fordulói:
– első forduló: 2018.11.19. – 2018.11.25. éjfél;
– második forduló 2018.11.26. – 2018.12.02. éjfél;
– harmadik forduló 2018.12.03. – 2018.12.09. éjfél;
– a negyedik, döntő forduló 2018.12.10-től 16-ig tart majd.

5. Szavazata megjelenik Facebook üzenőfalán, beállítástól függően láthatja csak Ön vagy ismerősei, vagy a szélesebb nyilvánosság.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2018