Kásler Miklós emberminiszter október hatodikán küldött utasítást a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményeknek, amelyben az „elsődleges képzőhelyként megjelölt egészségügyi intézménybe” rendelte vissza az aneszteziológia és intenzív terápia szakképzésben foglalkoztatott rezidenseket és szakorvosjelölteket, írja a 444.hu.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rezidenseknek azonnali hatállyal vissza kell térniük az intenzív osztályokra a külsős gyakorlatról. Az utasítás az aláírás másnapjától, tehát október hetedikétől van érvényben.
A lap cikkében megjegyzi, járvány idején egy ilyen utasítás nem meglepő, az viszont már annál inkább, hogy miközben minden kórházi adat folyamatosan romlik, a kormány továbbra sem kongatja a vészharangokat, nincs kötelező maszkviselés és a védettségi igazolványok széleskörű használatát sem vezették még vissza – összegzi a 24.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!