Keddi adatok: 6518 fertőzött, 171 elhunyt

Közel 7 ezren vannak kórházban.

A beoltottak száma 6 043 116 fő, közülük 5 801 593-an már a második oltásukat is megkapták, 1 939 582-en pedig már a harmadik oltást is felvették.

6518 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 032 215 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 343 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 851 314 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 147 558 főre emelkedett.

6830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 663-an vannak lélegeztetőgépen.

Egyébként javában zajlik az oltási akcióhét, hétfőn közel 131 ezer oltást adtak be, több mint 18,5 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19