A beoltottak száma 5 862 458, közülük 5 579 231-en már a második oltásukat is megkapták, 626 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
289 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 818 520 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 141 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 780 740 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7639 főre emelkedett.
401 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
Ahogy arról már lapunk is beszámolt,
A veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyalja ma a parlament 2021. September 21. 07:52 a parlament kedden tárgyal a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról. A kormány indoklása az, hogy „a rendkívüli jogrend bizonyítottan segíti a járvány elleni védekezést, és a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!