Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket és az egynapos sebészetet

A Covid-gyanús és igazolt betegek betegútját az Országos Mentőszolgálat koordinálja.

Kásler Miklós - az Emberi Erőforrások Minisztériumának szombati közleménye szerint - az egyre növekvő számú koronavírusos beteg folyamatos ellátásának biztosítása érdekében adott ki utasítást valamennyi aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmény és az Országos Mentőszolgálat vezetőjének.

A most megjelent utasításban Kásler elrendelte a halasztható műtétek - ideértve az egynapos sebészetet is - felfüggesztését keddtől, és szinte minden kórházat kijelölt a koronavírusos betegek ellátására. A kijelölés nem vonatkozik a korábbi miniszteri utasítás alapján mentesített intézményekre.

A beavatkozások felfüggesztése alól kivételt képeznek a sürgősségi ellátások, amelyek nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne. Továbbra is el kell végezni valamennyi onkológiai ellátást, a szervezett onkológiai szűrővizsgálatokat, a szakmai kollégium ajánlása szerinti kardiológiai ellátásokat, valamint biztosítani kell az asszisztált reprodukciós eljárások zavartalan működését is. Transzplantációt is lehet végezni a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett.

A miniszteri utasítás szerint valamennyi közfinanszírozott, aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézmény - kivéve a korábban mentesítetteket - köteles ellátni a középsúlyos és súlyos, igazolt Covid-fertőzött, valamint gyanús betegeket.

Ennek érdekében az intézmények hétfőtől kötelesek elkülöníteni a Covid-betegek ellátására a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott összes ágyuk 40 százalékát, további 7 százalékát pedig lélegeztetésre alkalmas ágyként kötelesek a Covid-fertőzöttek ellátására biztosítani. 

A Covid-gyanús és igazolt betegek betegútját az Országos Mentőszolgálat koordinálja. Az igazolt Covid-fertőzött, de tünet- és panaszmentes, valamint az enyhe és mérsékelt tüneteket mutató betegek otthonukban maradnak, illetve otthonukba bocsáthatók. Esetükben javasolt a napi háziorvosi konzultáció - közölte a minisztérium.

(Via 444.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19