Nem takarítják a Külső-Nárai út kerékpárútját - írja olvasónk

Több problémát is felvetett levelében.

Olvasónk rendszeresen küld képeket, rövid írásokat. Most éppen a Külső-Nárai utca kerékpárútjáról.

Olvasónk levele és fotói

Szombathely egyik legrégebbi (Külső Nárai u.) kerékpárútjáról mellékelem a fotókat.

Külső Nárai út kerékpárút
Olvasó

Fő benövi, kavicsfelhordás, takarítás semmi. A technológia szemlátomást fejlődött, hiszen a körmendi út mellett kifelé vezető kerékpáraszfaltcsíknak több évtized kellett hozzá.

Külső Nárai út kerékpárút
Olvasó

Szintén érdemes egy pillantást vetni a Jókai-parkban ügyesen, meredeken bedöntött kerékpáros felhajtóra, amelyet már beterít a kavics, még veszélyesebbé téve a felhajtást.

Gondolom, az illetékesek megvárják, amíg valaki alól kiesik a kerékpár, aztán a hatóság majd jól megbünteti, amiért nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett.

Külső Nárai út kerékpárút
Olvasó

A másik téma a Szompark (?) dolgozói, akiknek a jelek szerint sem a Kreszt, sem a munkabiztonsági előírásokat nem kell betartaniuk. Hol a járdát és a kerékpárutat elfoglalva pihennek, hol az eszközöket hagyják ott, balesetveszélyt okozva.

Külső Nárai út kerékpárút
Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem