Kertmozi, Szentivánéj, piknikkoncert, kamionos felvonulás - Idén nyáron is érezhetjük Szombathelyt

A programsorozat ezen a hétvégén indul és egészen szeptember közepéig tart.

Idén már hetedik alkalommal rendezik meg az Érezd Szombathelyt! programsorozatot, melynek keretében több mint 130 program valósul meg a városban. A részletekről egy keddi sajtótájékoztatón számoltak be.

A programsorozat most szombaton, azaz május 23-án indul az elite- retro-, verseny-, tuning-, és épített autók kiállításával (ennek helyszíne a Fő tér lesz), és egészen szeptember 19-ig, a Nyitott Piacok Napjáig tart.

Bábszínház, piknikkoncertek, Szentivánéji vigasságok, kertmozi

A nyári dömpingbe a Mesebolt Bábszínház két programmal kapcsolódik be: az egyik a MonoBáb Fesztivál lesz, ezt június 5-én rendezik, míg a másik a HANG-TÉR-KÉP nevű esemény, amelyet szeptember 6-án tartanak. Mindkét programnak az MMIK, illetve az épület előtti tér ad otthont.

Programdömping jön a Történelmi Témaparkban is: a nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Szombathelyi KvízParty-t, a nevezéseket már várják. Illetve lesz két piknikkoncert is, az elsőt június 26-án este tartják, a hangulatfelelős a The King’s Men együttes (egy Elvis Presley tribute zenekar) lesz, melynek énekese Lantos Gábor, a 2022-es európai Elvis fesztivál győztese, és a 2024-es birminghami világverseny egyetlen európai résztvevője. A másikat július 24-én rendezik, akkor Kárász Eszter francia estjét láthatja a nagyérdemű.

Az események ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Hivatalossá vált a Szentivánéji Vigasságok zenei programja is. A pénteki (június 19.) napon többek között fellép a Mokka és Mihályfi Luca, este pedig LL Junior ad nagykoncertet. Szombaton (június 20.) pedig fellép a Kerozin, Tolvai Reni valamint az X-faktort is megjárt Tonix Honix. Este pedig ByeAlex és a Slepp zenél majd.

Idén is megrendezik a Szentivánéji Vigasságokat
Pataki Gergely

Visszatér a kertmozi is, az első augusztus 1-jén lesz, akkor Herendi Gábor Szenvedélyes Nők című filmjét láthatja a közönség. A másodikat augusztus 31-én tartják, akkor a Star Wars első részét, a Baljós Árnyakat vetítik.

De az autók szerelmeseit sem hagyják unatkozni: július 10-től három napon át a reptér ad otthont a Hungarian Truck Fest & Munkagép Expo című eseménynek. A hétvége során lesz Truckfest Parádé, gyorsulási verseny, V8 Rolling Show, kamion drift, DJ-k, showműsorok, erőpróbák, szakmai bemutatók, cégbemutatkozások, családi programok, habparty, vízifoci, légvár és gyerekprogramok is. Ennek a programnak a része lesz a kamionos felvonulás is, amit ezúttal július 10-én, péntek este 19 órától rendeznek.

Idén is lesz kamionos felvonulás
Mészáros D. Zsolt

És ha ez még nem lenne elég:

  • május 29-én ismét megrendezik az Öko Plusz Fesztivált, ennek a helyszíne a Vasi Skanzen
  • ugyanezen a napon érkezik a Fő térre a Food Truck show, erről itt Május végén ismét begurulnak a food truckok a szombathelyi Fő térre April 18. 17:04 írtunk részletesen
  • június 6-án a ugyancsak a Fő téren rendezik meg a Dr. Bohóc Fesztivált, ahol lesznek bábszínházi előadások, koncertek, lufihajtogatás, óriás szappanbuborék, óriás társasjáték és még sok meglepetés
  • július 11-én megint jön Napközi a Csónakázótó szigetén
  • augusztusban pedig ismét megrendezik a Joskar-Ola Napokat és a SzentKirály Napokat is.
  • Az Érezd Szombathelyt! idei összes programjáról ide kattintva olvashat, de az aktuális eseményekről programajánlónkban folyamatosan beszámolunk.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra