Valami baj lehet velem, hogy képtelen vagyok már nézni közszolgálati csatornán híradót, vagy ehhez kapcsolódó háttérbeszélgetést. Reménytelen ilyenkor, hogy bármit is megtudjak a szélesebb világról, de még a hazai szemétdombról sem kapok elegendő infót. A politikai marketingtől meg felfordul a kényes gyomrom.
Valaha nem így volt, sőt. A marketingszerű hazugság volt privát boldogságom lehetséges forrása. Például, amikor pénzem nem volt minőségi lábbelire, befordultam a Sárkány fantázia névvel csak kínai szemetet tartó boltba, ahol pici emberkék mindenre azt mondják, hogy ötccá, hatccá. Kiválasztottam egy valódi bőrt még álmában sem látott műanyagból préselt lábbelit. Az első örömöm a pénztárnál volt, mert bár feltűnően ronda volt, nem kértek érte többet háromezernél. Már otthon jutott eszembe, hogyan tudnám a cipőm társadalmi értékét tovább növelni. Barátaimnak, idegeneknek mind azt mondtam, hogy már megbántam e cipő megvételét, mert igaz, hogy jól néz ki, de nagyon drága volt - Barcelonában vettem közel kilencvenötezer forintért.
Mindenki irigyelt, tényleg. A hazugságok láncolata a marketing megdönthetetlen igazsága, úgyse emlékszik senki a mondat elejére, és ez a fontos.
Kedvencem, Matolcsy, amikor azt mondta egy héttel ezelőtt, hogy ebben az évben hatvannégyezer munkahelyet fognak előteremteni, a kínai cipőm ugrott be. A munkahelyteremtés gondolata egy fokozatosan szűkülő nemzetgazdaságban legalább akkora svindli, mint az, hogy megbántam a cipőm megvásárlását ezen az áron. A hatvannégyezres számot mondjuk túlzásnak éreztem, de kétségtelen, hogy az én spanyol cipőm sem volt olcsó. (Azt cinikus és gonosz mateknak tartom, hogy a közmunkások remélt tömegét is ide számolnák az EU ellen küzdő magyar szabadságharcosok.)
A szociális segélyek Erzsébet utalványokká való átprofilírozása is körülbelül olyan barbatrükk, mint az én egyedi, tiszta bőrből varrott barcelonai cipőm. Aki amatőr szociológusként foglalkozik e Pannon medencében a szegénységgel, tudja, hogy a támogatásként kapott pénz minden hónapban másra kell. Fűtés, iskolai befizetés, villany, kaja, és bizony lehet alkohol is, ami a lelki védekezés egyik leghatékonyabb eszköze a hatalom közönyével szemben.
A politikai marketingen még a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is fennakadt (ami, ugye, nem mocskos cigányokból, hanem becsületes magyar keresztény családokból áll). Az utalványozás kifejezetten azokat a kormány közeli vállalkozásokat segíti, amiket majd kijelölnek az urakéselvtársak. Ha arra gondolok, hogy közel ötccá milliárdos forgalmat jelent az Erzsébet utalvány, megnyalom a szám szélét, mint az ötöslottónál.
A szentté avatott magyar királylány marketing típusú meggyalázásáról szólva: Erzsébet, alias Elizabeth, ahogy a németek mind a mai napig mélyen tisztelik, Wartburg várában élt hatéves kora óta, és ott is halt meg járványban, és végül nagy szegénységben. Király apukája a nagy politika miatt kényszerítette házasságba. Férje halála után örökös megalázás, és szegénység volt a jussa. (Megint kísért az ördög, vajon a hatalom cinikus urai csak nem ezért választotta marketing védjegynek a királylányt, akiért még Szent Ferenc is rajongott?) Mindenesetre gyanús nekem, hogy az idióta egy kulcsos adó miatt kiesett hiányt a szegényekkel akarják most is megfizettetni.
Fel kell tölteni a Széll Kálmán tervet, az EU miatt... hazudott igazat a marketing. Már megint egy történelmileg jól csengő nevet találtak a népnyúzáshoz. Nem érdemes tovább olvasni, hisz innentől semmi nem igaz. A kisember miatt vezetnék be az adózás ezen formáit…blabla, bla… A diktatúrákra is jellemző, hogy kényesen ügyel a látszatra, hisz e nélkül nem lehetséges semmilyen marketing. (Én magam is szorongtam attól, hogy drágán vett spanyol bőrcipőmről közelről látszik, hogy szar kínai.) Most ne is foglalkozzunk azzal, hogy a kettős adóztatás formailag sem helyes Európában, bár az is lehet, hogy már nem vagyunk, vagy nem leszünk ott, úgyhogy lehet majd a bankkártyahasználatot tovább sújtani. Azt a kommunikációs formát megadóztatni, amit leginkább a fiatalok használnak. Elég, ha megmozdulsz kilakoltatásra váró kuckódban, azonnal lesújt rád a két forintos adó.
Ja, az senkit nem zavar, hogy a kétforintost megszüntették, és nullára kell a forgalomban lekerekíteni? Vagy pont ellenkezőleg, azért választották a nem létező fizetőeszközt a költségvetési hiány pótlására, mert megpróbálnak minnél kisebbet hazudni?! Akkor Orbánéknak végük. Napóleon szerint ha már hazudni kell, ne legyünk kisszerűek, ócsók, mert úgy járunk, mint az a kőkemény, és őszinte rockénekes, akinél két forint volt egy dal, a végén mégis zálogházlánc-tulajdonos lett belőle. Lelkük rajta.
