Balesetveszélyes, de még áll a villámcsapott, kiégett akácfa az út szélén Zsira és Gyalóka között

A fa szeptember elején égett ki, bármikor kidőlhet.

"Még 2019. szeptember 2-án megjelent ez a cikk Villám csapott egy útszéli fába, a csepregi tűzoltók oltották el 2019. September 02. 11:07 a nyugat.hu-n. A Magyar Közút azóta nem intézkedett, valószínű, szerintük nem jelent veszélyt a környezetére a szinte teljesen átégett öreg akácfa.

Csatoltam róla képet, hogyan nézett ki a tűz után. Illetve egy másikat, amin az látható, hogy körülbelül két hete felkerült rá egy tábla. A Magyar Közútnál tettem bejelentést, nem történt semmi változás. Illetve egyvalami, ma (vasárnap) négy dolgozója a Magyar Közútnak, szokásos év végi lyukfeltöltő (szerintük kátyúzás) körútját végezte és lecsavarozta a fáról a táblát. Részükről így rendben van gondolom."

A fenti levelet olvasónk küldte. Ezen a tűz utáni állapot látható:

Olvasó

Ezen pedig az azóta eltűnt figyelmeztető tábla:

Olvasó

A Gyalóka és Zsira közötti út szélén álló akácfába valóban szeptember elején csapott bele a villám, a fa teljesen kiégett. A tűzhöz csepregi tűzoltók és peresznyei önkéntesek vonultak, de az utóbbiak beavatkozására már nem volt szükség, mert a lángokat megfékezték.

Ez a kép a tűzről készült:

Fotó: Csepregi Önkormányzati Tűzoltóság

Ez pedig az oltásáról:

Fotó: Csepregi Önkormányzati Tűzoltóság

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem