Öt héttel ezelőtt, április 30-án a feje tetejére állt az oltási kampány, Hatalmas sor vár a rendkívüli Pfizer-oltásra Szombathelyen a kórháznál és a MÁV-rendelőnél 2021. April 30. 12:25 ugyanis hirtelen elkezdtek özönleni az emberek az oltópontokra az egész országban. És hogy ennek mi volt az oka? Az, hogy összeomlott az időpontfoglalós rendszer és elkezdett terjedni a hír, hogy időpont nélkül is odamehet bárki bármelyik oltópontra, hogy Pfizerrel oltassa be magát.
Így pedig hamar érdekes jeleneteknek lehettünk szemtanúi, az egész országban kígyóztak a sorok az oltópontok előtt, természetesen Szombathelyen is. Mi is kimentünk, beszélgettünk a sorban állókkal és élőben is bejelentkeztünk. Voltak, akik barátoktól, családtagoktól hallották a rendkívüli oltás hírét és volt olyan is, akit a háziorvosa irányított oda.
Most pedig, június 4-én pénteken reggel eljött a Pfizer-Black Friday második, és egyben utolsó felvonása. Ismét hosszú sorok állnak szinte egész Szombathelyen az oltópontok előtt, de ezúttal szerencsére nincs kaotikus hangulata az egésznek, mint múltkor. A MÁV-rendelő környéke például még teljesen üres volt reggel 8 óra tájékában.
Azt egyébként nem tudjuk, hogy kaptak-e bármiféle tájékoztatást az emberek a második oltás folyamatáról, hiszen egyedül a nap volt biztos. Azt tudjuk, hogy a Markusovszky kórház oldalán nem jelent meg semmi, igaz, a megyei napilapnak küldtek ki egy közleményt a héten. (Ez hozzánk nem jutott el.)
Ebben az állt, hogy ezúttal sem kell időpontot foglalni, a lényeg, hogy a reggel 8 és délután 6 óra közötti intervallumban jelenjenek meg azok, akik 5 héttel ezelőtt kapták meg az első Pfizer-oltásukat. A helyszínek a már jól megszokottak: a négy szombathelyi oltópont, illetve a járási székhelyek (Sárváron, Celldömölkön, Körmenden, Szentgotthárdon, Kőszegen és Vasváron).
És bár elég nyilvánvaló, hogy sorban kell állni, azért erre is felhívták a figyelmet és türelmet is kértek, hiszen akárcsak 5 héttel ezelőtt, úgy ma is többszöröse a megszokottnak az oltotásra várók száma. Az oltóhelyek tehát láthatóan le vannak terhelve, de a katonák most is ott vannak és gondoskodnak a betegirányításról.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a közeljövőben valószínűleg nem leszünk szemtanúi hasonló tömegjeleneteknek, ugyanis szokásos péntek reggeli rádiós interjújában Orbán Viktor bejelentette, Markó Péter mondjon le! 2006. July 07. 17:06 hogy most megváltoznak a dolgok. Vége ugyanis a tömeges oltásnak és jön helyette a készenléti oltás, ami nem lesz ilyen kényelmes.
Elmondta, hogy két és félmillió ember nem kért vakcinát, így nem érdemes a jelenlegi komoly erőforrásokat igénylő rendszert fenntartani. A jövőben csak bizonyos helyeken lehet majd felvenni az oltást, ami azt jelentheti, hogy kivonják a háziorvosokat az oltási rendszerből.