Fábry Sándort először színpadon a Merlin Színházban láttam, őfelsége pincéreként, állt egy helyben és mindenkit ledumált a vigyorgásig. Tökéletes volt, soha nem lehetett tudni, hogy szólója milyen útvesztőkön keresztül érkezik el a poénhoz, de mindig ő nyert. Megbocsátottam neki, hogy hátat fordított a magyar filmnek (kiváló dramaturg volt), és tapsoltam.
Később láttam a tévében, ő volt akkor is, sziporkázó szólóival lenyűgözte a néző agyát, de a poén időnként darabosabb volt. Nem vagyok kékharisnyás lelkű, de a buzizása, cigányozása annyira már nem tetszett, de az is lehet, hogy a korszak durvult el annyira, hogy akkor sem röhögtem egy poénján, amikor az jól esett volna. A helyzet tovább romlott, amikor a szellemi hátteret az a nyugodt polgári erő adta, akinek minél jobb kedve kerekedett, minél többet böszmézett Fábry. Valahol, mégis megérte neki, hisz az M1, ami magát pofátlanul közszolgálat televízióként identifikálja, szerződést kötött vele. Nem is akármilyet, nemcsak a műsor szupersztárja volt ő, hanem a producere is, ami után bátran mondhatjuk azt, hogy Fábry végre szabad kezet kapott. Aki ismeri a mostani sanyarú állapotokat televíziózás területén, felsóhajt ekkora szabadság láttán.
No. Na. Hú. Ilyen hangokat hallattam tévéfotelemben ülve, és várva Fábryt, hisz mindenképp kíváncsi voltam rá, mire is képes Őfelsége Pincérje, ha van hozzá della, nézettség, és alkotói szabadság. Vajon tovább buzizik, vajon tovább komcsizik, vagy visszatér oda, amit Magyarországon ő indított el, a stand up comedyhez?
Végignéztem, pedig langyos egykedvűséggel unatkoztam. Ez talán annak volt köszönhető, hogy a korábbi szerkezet most is megvolt, annak összes hibájával, nem született új szemszögű rovat, sőt a politikai maszlagból kevert elegy is hiányzott belőle. Világos, sokkal könnyebb ellenzéki alapállásból viccesnek lenni, mint hatalmon, még ha ez a hatalom csütörtökön egy virtuális térre szűkül le, milliós nézettséggel.
Elbizonytalanodtam magamban. Csak nem előítéletes kritikai attitűdöm mondatja ezt velem? Hamletként magam sem látom másként a népszórakoztatás nehéz feladatát, minthogy száműződik belőle minden pártpolitika. Ám a politikán túlnyúlik, alul kirojtosodva megmutatja magát a valóság is, az, amelyikbe mi élünk, és amit a politika tesz oly gazdaggá, elviselhetetlenül abszurddá. Fábry műsorából tökéletesen hiányzott az idő/tér aktualitása, még akkor is, ha egyetlen bonmot megengedett magának Orbán Viktor és Brüsszel kapcsán. Másként, semmit nem tudtam meg arról, hogy ő most mit gondol arról, ami az utcán, a parlamentben, vagy a szomszéd utcájában történik? Ez nekem baj, hisz tekervényes mondatainak stílusát is azért szerettem, mert a poén egyszerűségében a valóságból kiragadható igazság is megfogalmazódott. Ha így kezdte volna el a Merlinben, ennyire fázósan, soha nem jutott volna ilyen magasra.
A vendégekkel történő beszélgetések, persze, most is cikire sikerültek. A kézilabdásokkal való öt percéből az derült ki, hogy nem látta a meccs utolsó percét, azt hitte, hogy a horvátok vezetnek, és most sem volt kíváncsi senkire. Szegény Mocsai Lajos a kanapé szélén kényszeredetten somolygott, mint a többi sportoló, akik inkább fényvisszaverő felületként díszítették az amúgy plojesti olajmezőkre hajazó stúdióképet.
Kovács Barnabás és Kokas Katalin duettjét egy percben megcsodálni sem lehetett, pedig ők legalább akkora notabilitások, mint Rúzsa Magdi, vagy Boban Markovich. Az apropót a fiók aljában talált Stradivari nyújtotta, gondolom, viszont nem tudom, mert a poént egyszerűen levágták róla, se füle, se farka nem volt. Hé, ki ellenőrizte az adáskazettát? Nem tűnt fel sem a producernek, sem a show sztárjának, hogy nem kerek az egész? Minek ült oda ehhez a beszélgetéshez a nagyon gazdag ember? (Talán, ő vehette meg a fiataloknak a hegedűt, bő kezű lehetett mindig is, hisz most is hozott Sanyinak ajándékot, aki a maga tahó módján, nem is rendült meg tőle.)
Nem látom be, minek erőlteti Fábry az interjú, vagy beszélgetéses formát, hisz nincs benne semmi érdeklődés mások iránt. Nem is kell, hogy legyen, hiszen nem az empatikussága miatt szerettük meg őt. A közszolgálatinak hazudott tévében való megjelenése akkor lehetett volna frenetikus, ha elhagyta volna ezeket a pour parlékat, és különös formákon keresztül mutatná meg ízlését, és verbális futamait. Ehelyett azt sem értem, ha megkínoznak rögtön az elején a Szőke/Badár duóval, mi szükség Liszt díjas zenészekre ahhoz, hogy tust húzzanak a poén, vagy a taps alá.
A végére Rúzsa Magdit – aki még mindig a legjobb énekes a Megasztár óta - odabaszták Markovichékkal, hisz balkánból öt perc pont elég, és főcím zenének se rossz, tehát keretes szerkezet végén már csak elköszönni lehet. Nem is baj. Hiszem, hogy ennél csak jobb lesz Fábry Sándor. Képes rá, ha csak rajta múlik. Most úgy tűnik, pont fordítva van. Egyedül sem elég saját magához.
