Kiss Barna: kemény, de sikeres tíz és fél év volt - Nem unatkoztam a szombathelyi szimfonikusok élén

Nem pályázott újra a Savaria Szimfonikus Zenekar jelenlegi igazgatója a zenekar vezetésére. A miértekről beszélgettünk.

„Nem unatkoztam a szombathelyi szimfonikusok élén. Kemény, de sikeres tíz és fél év volt. Mindig voltak problémák, amelyeket úgy érzem, sikerült nagyobb sérülések nélkül orvosolni. Egy-két év valószínűleg lett volna még bennem, de újabb öt évet már nem tudtam volna ugyanolyan intenzitással végigcsinálni, mint az eddigieket. Úgy láttam tisztességesnek, ha nem indulok újra” – mondta lapunknak Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, aki sokak meglepetésére nem pályázta meg a zenekar vezetését, így már csak május 31-ig látja el feladatait.

Kiss Barna, a zenekar épülete alatti kávézóban, amely a Szimfónia nevet viseli
Kiss Tamás
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Kiss Barna részletesen is beszélt döntéséről. Mint mondta, az elmúlt időszakban több változás is történt a magánéletében, megszületett első unokája és a másik gyermeke is megnősült, így elképzelhető, hogy pár év múlva ott is lesznek unokák. Ők pedig feleségével szeretnének gyakorló nagyszülők lenni. Olyanok, akik tényleg kiveszik a részüket a gyerekek életéből és rögtön ugraszthatók, amikor szükség van rájuk.

Több válságmenedzselésre volt szükség

„Igazgatóként az embernek a gondolatai az év 365 napján az intézménye körül forognak, ezt nehéz összeegyeztetni a családdal, aminek szeretnék a jövőben több időt szentelni” – árulta el.

Kitért arra is, amikor átvette a szimfonikusokat, komoly válságmenedzselésre volt szükség a nehéz pénzügyi helyzet miatt. Utána volt egy karmesterváltás, ki kellett találni, ki legyen az új vezető karmester, mi legyen a koncepció. Jött a harmadik válságkezelés a koronavírus-járvánnyal és a negyedik sem maradt el, amikor beköszöntött az energiaválság.

Kiss Barna egy korábbi sajtótájékoztatón
Kiss Tamás

„Ez négy rendkívüli szituáció tíz év alatt. A válságmenedzselés mellett pedig a szakmai munkával is foglalkozni kellett” – emelte ki Kiss Barna, és hozzátette azt is, sajnos a kultúra jelenlegi finanszírozása, a kulturális közélet továbbra is azt sugallja, hogy a következő évek sem lesznek egyszerűek. „Összességében ezekből adódott össze a döntésem.”

Telt házas koncertek, új arcok a közönségben

Azzal kapcsolatban, hogy mire a legbüszkébb az elmúlt tíz évből, azt mondta, úgy érzi, rengeteg dolgot sikerült megvalósítania a zenekarnál a biztosított források felhasználásával. Nagyon büszke többek között a hangszerbeszerzésekre, az intézmény fejlesztésére. Február 7-én például egy 278 centis Fazioli hangversenyzongorát mutatnak be a Bartók Teremben. A zongora a zenekar tulajdona. Így 30-35 évig olyan minőségű hangszer szolgál majd a Bartók Teremben, amely a világ legjobb hangszerei közé tartozik.

Kiemelkedő sikerként könyveli el, hogy a covidos időszak után, amikor alig félházzal voltak kénytelenek üzemelni - sokan féltek közösségbe menni, illetve hozzászoktak az emberek egy teljesen más kulturális ellátottsághoz az internet miatt -, sikerült elérni, hogy a nézők visszajöjjenek a Bartók Terembe. Ismét telt házas koncerteket adnak, jók a visszajelzések, szeretik a zenekart.

„Fantasztikus eredmény, hogy kiváló zenészekkel muzsikálunk, a közönség soraiban pedig olyan arcok tűntek fel, akiket korábban nem láttunk. Fiatalabbak is. Ez talán annak is köszönhető, hogy változtattunk a műsorpolitikán, ami nem olyan konzervatív, mint korábban. Ez persze nemcsak az én, hanem munkatársaim érdeme is. Ha valóban lesz az egyetemeken kulturális kredit, akkor talán még az egyetemisták is megjelennek nálunk. Fontos, hogy ők is komplex képet kapjanak a kultúráról, aminek igenis része a komolyzene” – tette hozzá Kiss Barna, aki úgy érzi, a fenntartó önkormányzat végig támogatta.

Savaria Szimfonikus Zenekar
Facebook/Savaria Szimfonikus Zenekar

Közel ötven év köti a zenekarhoz

Azt egyelőre nem tudni, hogy Kiss Barna marad-e a zenekar körül. Úgy fogalmazott, ez a jövő titka, de nem jelenti ki kategorikusan, hogy ez számára elképzelhetetlen.

„Hatévesen kezdtem a zenetanulást, gimnazistaként ott ültem a szimfonikusok koncertjein a Bartók Terem lépcsőjén. Akkor azt éreztem, szeretnék itt dolgozni. Ez megadatott nekem. 1988-ban kezdtem a zenekarnál. Ami biztos, a koncerteknek állandó látogatója leszek, és ha megkeres majd az új igazgató, hogy üljünk le beszélgetni, nagyon szívesen megosztom vele a tapasztalataimat, gondolataimat” – tette hozzá. Kiss Barna zenepedagógusként is dolgozik, úgy érzi ezen a területen is hasznos évek állnak még előtte.

Négyen pályáztak

Horváth Somától, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármesterétől megtudtuk, négyen pályáztak a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatói székére.

„Én személy szerint sajnálom, hogy Kiss Barna úgy döntött, hogy nem folytatja. Ne feledjük, hogy 2015-ben egy nagyon nehéz gazdasági háttérrel vette át a zenekart. Közben volt egy Covid-járvány és egy energiaválság is, amit a zenekar Kiss Barna vezetésével sikeresen átvészelt. Sikerült visszacsábítani a közönséget az elmúlt másfél évben a Bartók Terembe, méghozzá úgy, hogy a koncertek nagy része telt házas. Több mint tízéves igazgatói munkájáért csak köszönettel tartozhatunk neki” – mondta Horváth Soma.

A februári közgyűlés dönt

Arról, hogy ki lesz az új vezető, a szombathelyi közgyűlés dönt majd, de előtte egy zeneművészeti szakmai bizottság véleményezi a pályázatokat és tesz javaslatot. A közgyűlés dönthet másként, de természetesen figyelembe veszi a bizottság javaslatát, és azt, hogy a zenekar delegáltjai kit támogatnak.

A bizottságban helyet foglal a zenekar részéről a művészeti tanács és a szakszervezet képviselője, van két delegáltja az önkormányzatnak, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakemberei is részt vesznek a véleményalkotásban. Az új igazgatót várhatóan a februári közgyűlésen választják meg, és június elsejétől áll majd munkába.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra