Köszi, kaját ne hozzál, nekem elég, amit itt kapok - mondtam a telefonban a kérdésre, hogy mit hozzanak be a kórházba. Szerintem el is képedtek a vonal túlsó végén, ezért gyorsan leszögezem, nem volt jó a kórházi kaja, de akkor tényleg elég volt, és azt is tudtam, hogy nem leszek bent sokáig.
Nemrég úgy alakult, hogy kórházban kellett töltenem bő két napot, sőt, egy kisebb beavatkozáson is átestem. Azóta közel két hét eltelt már, így itt az ideje, hogy írjak a tapasztalataimról. Azért is, mert sok levelet kapunk az egészségügyi ellátásokról, a kórházi kezelésekről, néha egészen negatívakat „Üvöltöttem, hogy hagyja abba, mire közölte, nem érdekli, hogy fáj" - Egy történet a szombathelyi kórház nőgyógyászatáról 2024. August 31. 06:11 , máskor erősen pozitívakat 
„A szombathelyi kórház általános sebészeti osztálya: szakmailag elhivatott és emberségből jeles" 2024. September 18. 19:14 .
Előrebocsátom, hogy alapvetően pozitív a véleményem a szombathelyi kórházi ellátásról, legalábbis arról, amiben részem volt.
Kis könyvtár a kórházi osztályon
Egy kisebb sebészeti beavatkozást igénylő vizsgálatra érkeztem a Markusovszky kórházba, úgy tudtam, hogy csak másnap délutánig kell maradnom. A felvétel gyorsan ment, közben még egy EKG-re is elküldtek a kardiológiai szakrendelésre, de az is perceken belül készen volt.
Az egyik új építésű tömbben, az ott lévő osztályon kaptam szobát. Elcsodálkoztam, milyen gyors a lift, aztán máris a kétágyas szobában voltam, saját fürdőszobával, benne vécé, tusoló, beépített szekrény, hűtőszekrény. Bent töltött időm nagy részében egyedül voltam, így kizárólagosan használhattam mindent, ez azért nagyban javította a komfortérzetemet.
Az osztályon sok volt az idős, súlyos beteg, többen ágyhoz kötve. A szobák ajtaja alapból nyitva volt, a nővérek könnyen be tudtak kukkantani. Sokat sétáltam a folyosón, ahol volt két nővérpult, egy társalgó, könyvszekrénnyel, ahol még egy érdekes könyvet is találtam, az volt a társam a hosszú órákban. Az utolsó benti reggelemen vissza is vittem a helyére, legyen belőle másnak is öröme.
A lámpa kapcsolója helyett a nővérhívó
A nővérek kedvesek voltak, még akkor is, amikor az olvasólámpa kapcsolója helyett a nővérhívó gombját nyomtam meg. Azt láttam, hogy szinte soha nem álltak meg, a súlyos betegeket állandóan mosdatni, ápolni, mozgatni kellett.
Volt saját kezelőorvosom, aki részletesen tájékoztatott, semmi nem ért meglepetésként.
Az első nap nyugodtan telt, láttam, ahogyan türelemmel és gondoskodóan bánnak a magatehetetlen betegekkel, elcsodálkoztam végtelen türelmükön.
Másnap délelőtt megvolt a kis műtét, ami miatt jöttem, alig 25 percig tartott. Kora délután már ehettem is, de kiderült, másnap reggelig maradnom kell.
Két nap volt, de egy hétnek éreztem
Este levették a kötést, csak egy kis sebtapaszom maradt. Másnap reggel nyolckor jött az orvosom, minden oké, megkaptam a papírokat, fél kilenckor már a kávémat ittam a sürgősségi tömb büféjében, pár perc múlva pedig elhagytam a kórházat. Majdnem órára pontosan két nap, 48 óra volt, de én egy hétnek érzetem, még úgy is, hogy nem volt okom panaszra
Átlagos történet, hiszen átlagos volt az esetem is, de azért sikerült levonnom néhány tapasztalatot:
A működtetésre fordított összegek emelése és a szakemberek megbecsülése magával hozhatná a várólisták megszűnését is. Az én esetemben a várakozás április közepétől szeptember közepéig, azaz öt hónapig tartott. Április közepén mondta a háziorvosom, hogy el kellene mennem szakorvoshoz, oda júliusban kaptam időpontot. A szakorvos aztán szeptember közepére tudott időpontot foglalni a vizsgálatra és a kezelésre.
Várólisták nélkül ez az egész maximum két hét alatt, azaz áprilisi végéig végigvihető lett volna. Nekem szerencsém volt, de súlyosabb eseteknél bármi előfordulhat ennyi idő alatt.
Úgy láttam, hogy a várólisták csökkentésénél sürgetőbb feladata nem lehet az egészségügy vezetőinek.
(A címlapfotó egy másik osztályon készült, korábban)
