Kormányinfó: május utolsó hétvégéjén már lehetnek lakodalmak

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a 4,5 milliós oltottsági küszöb elérése előtt ismertette a kormány döntéseit.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy az oltások száma közelít a 4,5 millióhoz, a mai napon megkezdődik a 16-18 éves regisztráltak oltása, akik közül 96 ezren regisztráltak. Nekik keddig tart az oltásuk.

A megmaradt Pfizer-vakcinákat is el fogják oltani, akik a legrégebb óta várakoznak, azok kaptak sms-t. Hozzá tette: továbbra is az eddigi vakcinákból lehet választani, ez nyilván lassítja a folyamatot, de bíznak benne, hogy egyre többen regisztrálnak.

A miniszter elmondta: a pünkösd utáni héten érhetjük el az 5 millió oltást, jövő szerdán döntenek a nyitás tartalmáról. Mindenkit arra kér, hogy a jelenlegi szabályokat tartsa be a jövő hétig, akkor új bejelentések lesznek. Jelenleg úgy néz ki, május utolsó hétvégéjétől már lehetnek lakodalmak.

Gulyás Gergely elmondta: másfél-két hónappal előbb érjük el a kellő védettségi szintet, mint az EU-átlag, ennek ellenére a védelmi intézkedések augusztusig érvényben maradnak, de május végével igazolvánnyal a korlátozások nagy része megszűnik.

Szentkirályi Alexandra hozzá tette: a táborok megtartására is lehetőség nyílik június elsejétől, a szervezési feladatokat már el lehet kezdeni. - összegzi az infostart.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19