Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Csecsemők is kerülnek kórházba a koronavírus miatt

Náluk pedig nem a tüdőgyulladás vagy a nehéz légzés a jellemző, hanem a sokszervi gyulladás.

"A kórházba kerültek között vannak csecsemők, 2 hetes, hathetes, 3 hónapos, de leginkább talán kiskamasz kortól jellemzőbbek a komolyabb tünetek" - mondta a novejedes.hu-nak adott interjújában Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója.

Mint mondta, tavaly tavasszal, az első hullám idején még alig volt néhány olyan gyerek, aki koronavírussal került a kórházba. Inkább az volt jellemző, hogy kimutatták a fertőzést olyanoknál, akik egyébként baleset vagy betegség miatt szorultak kórházi ellátásra. A gyerekek döntő többsége pedig tünetmentes maradt vagy csak enyhe tüneteket produkáltak.

A második hullámban már egyre több gyerek került hozzájuk a fertőzés miatt, náluk pedig nem a tüdőgyulladás vagy a nehéz légzés volt jellemző, hanem a sokszervi gyulladás.

Általában magas lázzal küzdenek, sokan hasi fájdalomtól, hasmenéstől szenvednek, gyakoriak a bőrtünetek, rosszabb esetben pedig a betegség akár sokkos állapothoz is vezethet. Az orvosigazgató elmondása szerint vannak olyanok, akiket az intenzív osztályon kell kezelni súlyos állapotuk miatt, de csak kevés gyerek szorul gépi lélegeztetésre.

Most, a harmadik hullámban a gyerekek is erőteljesebben érinti a vírus.

Egyelőre még nem lehet megmondani, hogy a sokszervi gyulladás milyen következményekkel jár a gyerekek esetében, de a szakemberek úgy látják, hogy talán nem nagyon okoz maradandó károsodást. Az viszont biztos, hogy akik ezzel küzdöttek, azok egy ideig nem sportolhatnak, még testnevelésórán sem vehetnek részt, mert nem szabad komolyabb terhelésnek kitenni.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra