Koronavírus: gondok vannak Svédországban is, szigorodnak az ajánlások

Rekordot döntött szerdán az új fertőzések száma Svédországban.

Rekordmagas volt az új koronavírusos esetek száma Svédországban szerdán: 2820 fertőzöttet találtak. Csütörtökön ugyan alig több, mint 2400 új esetet találtak, de a hatóságok ennek ellenére is szigorítottak a koronavírussal kapcsolatos ajánlásaikon - írja a hvg.hu a Reuters jelentése alapján.

A svéd közegészségügyi ügynökség ezért arra kéri az embereket, hogy ha csak lehet, ne tartózkodjanak olyan zárt helyeken, mint például múzeumok és edzőtermek, kerüljék az olyan tömegrendezvényeket, mint a koncertek és a meccsek, és ne találkozzanak azzal, akivel nem muszáj. a szigorítások csak a három, járványtól leginkább sújtott régióra vonatkoznak, de ezek közé tartoznak Svédország legnagyobb városai, Stockholmra és Göteborgra.

A lap emlékeztet, hogy Svédországban sem a járvány tavaszi első hulláma idején, sem az őszi második alatt sem rendeltek el komoly korlátozásokat. A halálos áldozatok száma továbbra is alacsony jár, csütörtökön heten haltak meg a koronavírus miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19