Koronavírus: jöhet a 3. oltás a Sinopharmmal oltottaknak

A kínai vakcinával oltott 60 év felettiek harmadánál nem alakult ki a védettség.

"A vakcinagyártók alkalmazási előirata szerint alkalmazzuk a vakcinákat, ha a járvány úgy alakul, Magyarország készen áll a harmadik oltásra" - közölte az RTL-lel az operatív törzs.

A televízió híradója azután kereste meg a testületet, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek olyanok, akiknél az antitestvizsgálat negatív eredményt mutat. Jellemzően idős embereknél.

A kínai vakcinával oltottak mintegy ötödénél nem alakul ki a megfelelő immunválasz, ezt Rusvai Miklós víruskutató is megerősítette. Szerinte náluk fontos lenne, hogy október előtt kapjanak harmadik oltást, megelőzve ezzel a negyedik hullám kialakulását.

"Voltak olyanok, akik elmentek külföldre, megkapták a harmadik vakcinát úgy, hogy nem volt ellenanyaguk, mRNS-vakcinát kaptak, ezek a vakcinák pedig nagyon szépen megemelték az immunitásukat" − közölte a Sinopharm vakcinával oltottak nevű Facebook-csoport alapítója.

Folyamatosan figyelemmel kíséri a csoporttagok bejegyzéseit, és már több mint hétszáz olyan esettel találkozott, amikor az ezzel a vakcinával oltottak negatív eredményt produkáltak az antitest-vizsgálatokon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19