Koronavírus miatt halt meg Böröndi Tamás, és nem volt alapbetegsége

Ezt a család engedélyével a színház sajtóreferense erősítette meg.

Koronavírus-fertőzés áldozata lett Elhunyt az ország egyik legismertebb mosolygyártója, Böröndi Tamás 2020. November 24. 07:45 65 évesen a Vidám Színpad igazgatója, Böröndi Tamás – erősítette meg a család engedélyével a színház sajtóreferense a Blikknek.

Kristóf Hajnalka szavaiból az is kiderült, hogy "nem küzdött semmilyen alapbetegséggel, makkegészséges és életerős volt, amikor elkapta a fertőzést".

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója az ATV Start Plusz című műsorában ehhez annyit tett hozzá, hogy kollégája közel három hétig küzdött a betegséggel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19