Kósa szerint nem támogatja a kormány az iparűzési adó eltörlését

Ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy tegnap kiderült: nem emelhetnek adót az önkormányzatok jövőre.

Megtiltotta a kormány az önkormányzatoknak az adóemelést 2021-re - írtuk ma reggel Megtiltotta a kormány az önkormányzatoknak az adóemelést 2020. December 02. 07:55 a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján. Ennek kapcsán az ATV híradója megkereste Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, aki elmondta, hogy ők segíteni akarnak azoknak a városoknak a lakóin, ahol már készültek az adók emelésére, az iparűzési adót viszont nem törlik el. Mint mondta, nem támogatják Parragh László kezdeményezését az iparűzési adó eltörléséről.

Beszélt arról is, hogy több településen már most jelentős adóemelések voltak, Hódmezővásárhelyen földadót vezettek be, Karácsony Gergely is extra adót akart bevezetni a fővárosban. A kormánypárt szerint ez helytelen, ezt akarják megelőzni az adóemelések megtiltásával.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerint az intézkedés azért visszás, mert az önkormányzatok lehetőségeit úgy korlátozzák, hogy közben növelik a települések terheit.

A főpolgármester szerint a mostani javaslattal megfojtják az önkormányzatokat, és elveszik annak a lehetőségét, hogy adott esetben a nagyobb vállalkozásoktól vagy jobb módú polgároktól a válság idején valamivel több közteherviselést kérjenek. A főpolgármester szerint Tiborcz István apósa megtiltotta, hogy megadóztathassák Tiborcz Istvánt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet