Macskabaglyok a kastélyparkban, kuvik az egérragasztóban – izgalmas éven vannak túl a kőszegi madármentők

Valószínűleg nem sokaknak kell bemutatni a kőszegi Chernel-kertet, ahol az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága egy Madárvédelmi Mentőközpontot is fenntart, hogy sérült vagy elárvult, vadon élő, védett madarakat és emlősöket fogadjanak be.

Évente több száz állatot mentenek, gyógyítanak és nevelnek fel. Legyen szó elgázolt egerészölyvről, áramütött vörös vércséről, fészekből kiesett fekete rigó fiókáról vagy elárvult európai mókusról. Fő céljuk pedig, hogy a gyógyult és a felnevelt egyedeket visszaengedjék természetes élőhelyükre.

A kőszegi madármentés elindítása Bechtold István solymász és ornitológus nevéhez fűződik. 1980-ban kezdett el foglalkozni sérült madarak mentésével és repatriációjával. 1994-ben az ő példáját követve hozta létre az állami természetvédelem a Madárvédelmi Mentőközpontot a Chernel-kertben.

Egy év alatt több, mint 600 mentés

2021-ben több mint 600 bajba jutott állat érkezett a mentőközpontba, összesen 73 faj 633 sérült vagy elárvult példányán segítettek. 535 madarat mentettek, melyek 63 különböző fajhoz tartoztak, közülük 229 példányt – a korábbi években bekerültek közül 12, a szaporulatból 7, így összesen 248 madarat – engedtek szabadon ebben az évben.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Elégedettség. | Még több képért kattints!
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

A legtöbb egyedet a molnárfecskék (29), a fekete rigók (25) és az énekes rigók (17) közül engedték vissza visszaengedni a természetbe, de rajtuk kívül több fokozottan védett madarat is sikerült: 16 fehér gólyát, 1 fekete gólyát, 1 vörös gémet, 1 hamvas rétihéját, 5 kuvikot és 1 nagy pólingot.

De sajnos veszteségek is érték őket. A beérkezett madarak közül 235 – a régi lakók közül 18, így összesen 253 példány – pusztult el a rehabilitáció, tartás, nevelés során.

A jogszabályi előírásoknak megfelelően azok az állatok, melyek a szabad életre alkalmatlanok, és az állatorvosi vélemény alapján stabil, fájdalommentes állapotuk nem érhető el, eutanáziában részesülnek. 2021-ban 56 madár esetében döntöttek úgy közösen az állatorvossal, hogy indokolt ilyen módon megelőzni az állatok további szenvedését.

Az emlősök közül összesen 10 faj 98 sérült vagy elárvult példánya került hozzájuk. 57-et sikeresen visszavadítottak, 42 sajnos elpusztult. A legtöbb egyedet a keleti sünök (31), az európai mókusok (13) és a fehérszélű törpedenevérek (4) közül engedték szabadon.

A szabadon engedett madarak és emlősök természetvédelmi értéke összesen 13 millió 125 ezer forintot tesz ki.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Júniusban nagyüzem volt

A kőszegi Madárvédelmi Mentőközpont dolgozói Vas megye területén mentenek segítségre szoruló, hazánkban honos állatokat. A 2021-es évben hozzájuk kerülő állatok összesen 100 településről, legnagyobb számban Szombathelyről és Kőszegről érkeztek.

Ebben az évben is sok bajba jutott, vadon élő állatot vittek be a Szombathelyi Állatkórházba és a Noé Állatambulanciára is, ezek jó része szintén a mentőközpontba került további gondozásra. A legforgalmasabb hónap a június volt, ekkor 156 madár és 14 emlős érkezett.

Ők fordulnak meg Kőszegen a leggyakrabban

A legnagyobb egyedszámban molnárfecskék (53), fekete rigók (52), énekes rigók (34) és vörös vércsék (31) érkeztek. De szép számmal fogadtak fiókákat és sérült egerészölyveket, házi verbeket, házi rozsdafarkúkat, nagy fakopáncsokat, füsti fecskéket, sarlósfecskéket és széncinegéket.

Az emlősök közül legnagyobb számban keleti sünök (44), európai mókusok (15), közönséges törpedenevérek (7) és fehérszélű törpedenevérek (7) érkeztek. Többségük elárvult, ezért szorultak segítségükre.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Kukucs!
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Felneveltek 7 gólyafiókát

A mentőközpontban jó pár olyan madár él, akiket maradandó sérülésük miatt nem lehet szabadon engedni, ugyanis nem élnének túl egyedül. De jól érzik magukat a központban is, így az sem ritka, hogy néhányan párba állnak és egészséges fiókákat nevelnek.

Az elmúlt egy évben 2 fehér gólyapárnál volt sikeres költés. A madármentők segítségével összesen 7 fiókát neveltek fel a földön épült fészkükben.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Kiscsalád.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Miután pedig a fiókák elérték a megfelelő kort, önálló életre szoktatják őket és meggyűrűzés után elengedik majd őket.

Tanulságos történetek

Új otthont kaptak a mentett macskabaglyok

Áprilisban a vassurányi kastélyparkban faápolási munka közben került elő négy pelyhes bagolyfióka. Egy felülről teljesen kikorhadt fa döntése után vették észre a szakemberek, hogy baglyok költöttek benne.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Sikeres akció.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

A bejelentést követően macskabagoly-költőládát vittek a helyszínre, melyet a faápoló szakemberek alpin technikával erősítettek egy közeli fa törzsére, majd elhelyezték benne a fiókákat. Másnap ellenőrizték az odút és látták, hogy az egyik szülőmadár kirepül az odúból, tehát sikeres volt az akció.

Az áthelyezésnek köszönhetően a fiókák természetes közegben nevelkedhettek tovább.

Egérragasztó fogságában

Júniusban egy összeragadt tollazatú kuvik került Kőszegre Vasasszonyfáról. A madárnak több hónapra volt szüksége, mire a tollazata annyira helyrejött, hogy szabadon tudták engedni.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Nem volt könnyű menet.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Nem ez volt az első alkalom, hogy egérragasztóba keveredett madár került a mentőközpontba és sajnos nem mindegyik volt ilyen „szerencsés”, mint ez a kuvik.

Ezért érdemes kerülni az olyan rágcsálóirtó módszerek alkalmazását, amelyek más fajok egyedeit is elpusztíthatják!

Otthonukat vesztett mókuskölykök

Minden évben érkeznek mókuskölykök és madárfiókák a nem megfelelő időben végzett fakivágások miatt. Idén sem volt ez másképp.

Két fészeknyi mókuskölyök is emiatt vesztette el otthonát. Pár naposan kerültek Kőszegre, naponta többször kellett őket tápszerrel etetni 6 héten keresztül. Bár a szülői szerepet nehéz volt pótolni, a kölykök nagy része sikeresen felnevelkedett.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Ők már jól vannak.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

A baj megelőzhető, ha a fakivágásokat nem tavasszal, hanem ősszel vagy télen végezzük!

Ritka vendégek

Különleges vendég volt a bénulással érkezett nagy póling. A madár három hétig nem tudott lábra állni, ezért mesterségesen kellett táplálni. A hosszan tartó kezelésnek és a madár kitartásának köszönhetően, a szükséges rehabilitáció után szabadon engedhették.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Ő egy nagy póling.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Augusztusban ritka ragadozómadár, egy fiatal hamvas rétihéja került hozzájuk szárnytöréssel. Felerősítése után a Fővárosi Állatkertbe szállították műtétre, majd a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Górés-tanyai repatriáló állomására került, ahol visszanyerte szabadságát.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Ő pedig egy fiatal hamvas rétihéja.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Egy legyengült vörös gém is lábadozott náluk pár hétig. Felerősítése után egy számára alkalmas vizes élőhelyen engedték útjára.

Így figyelik a szabadon engedett madarakat

Elengedés előtt minden madarat egyedi jelölőgyűrűvel látnak el. Egyes fajok a fémgyűrű mellé színes gyűrűt is kapnak, mely messziről, a madár megfogása nélkül, távcsővel is leolvasható. A gyűrűzésnek köszönhetően 2021-ben is több visszajelzés érkezett a visszavadított madaraikról.

Augusztusban egy fehér gólyát olvastak le egy sopronhorpácsi szántón, ami 1 éve kapta a jelölését a Chernel-kertben.

Szeptember elején egy gyűrűt viselő egerészölyv repült be egy kőszegi épületbe. Sérülése nem volt, így pár nap megfigyelés után szabadon engedték. A madárról kiderült, hogy a kőszegi mentőközpontban nevelkedett, 2019 nyarán érkezett fiókaként.

Egy általuk nevelt nagy fakopáncs is kézre került 368 nappal a szabadon bocsájtása után.

Két, a mentőközpontban nevelkedett fekete rigót is azonosítottak színes gyűrűjűknek köszönhetően. A két madarat több, mint fél évvel megfigyelésük előtt engedték el a Chernel-kertben. Egyikük táplálékot hordott egy tiszafán lévő fészekbe.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Egy régi ismerős.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

A mentőközpontot körülölelő arborétumban folytatták a 2019 során megkezdett madárgyűrűzést és több alkalommal húztak ki madarak megfogására alkalmas függönyhálókat is. Ennek köszönhetően két általuk mentett példányt is sikerült visszafogniuk.

Áprilisban egy 2019 májusában elengedett őszapót, amit már harmadszor fogtak meg az arborétumban. Idén párjával együtt akadt a hálóba, aki kotlófoltos volt, így feltételezhető, hogy valahol a környéken fészkelhettek.

Egy fiókaként bekerült fekete rigót is megtaláltak, amit 4 hónappal korábban engedtek szabadon.

„Ezek a visszajelzések fontosak számunkra, madaraink sikeres túléléséről és beilleszkedéséről adnak tanúbizonyságot” – mondják.

Nevelés sérült madarakkal

A mentőközpont maradandóan sérült, állandó lakói közül néhány erre alkalmas példányt kézhez szoktattak, így közelebbről is meg lehet ismerkedni a hazánkban honos ragadozómadarakkal.

„Célunk, hogy az élő madarakkal való találkozás élményével ösztönözzük a gyerekeket és felnőtteket a természet szeretetére és felhívjuk a figyelmet a hazánkban élő madarak védelmének fontosságára és módjaira” – tudjuk meg.

Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
Simi.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

2021-ben az alábbi programok során hozták közelebb a madarakat az emberekhez:

  • A Chernel-kertben nevelkedett gólyafiókák gyűrűzésére a nyilvánosság előtt kerül sor.
  • Állatok világnapján madárbemutatót tartottak, ahol az érdeklődők személyesen is találkozhattak például Mirtillel, a darázsölyvvel és Csattival, a macskabagollyal.
  • A Savaria Múzeumban tartott „Téli vendégeink, a madarak” című rendezvényen két mentett madárral vettek részt. Több, mint 100 óvodás és iskolás gyermek ismerkedhetett meg Fülivel, az erdei fülesbagollyal és Vércsivel, a vörös vércsével.
  • Az elmúlt 28 év számokban

    A Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpont 1994-es megalakulása óta összesen 5476 madarat és 668 emlőst fogadtak. Ez idő alatt 141 madárfaj és 27 emlősfaj fordult meg és 261 fióka kelt ki itt.

    Chernel-kert - Madárvédelmi Mentőközpont 2021
    Apró különlegességek. Még több képért kattints!
    Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

    A leggyakrabban bekerült madárfajok az egerészölyv (536), a vörös vércse (507), a fehér gólya (488), a molnárfecske (422) és a fekete rigó (383) voltak. A madarak közel felét, azaz 2680 példányt sikerült szabadon engedniük.

    Az emlősök közül pedig 369 példányt engedhettek vissza a szabadva. 2021 év végén 101 madarat és 6 emlőst gondoztak.

    (Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Tudtad-e?