A neogótikus templom Kőszeg belvárosában áll, ott, ahol a Várkör a Fő térbe torkollik. 1892–1894 közt építették Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján. Először az egyház újíttatta fel 1936-ban, másodszor az állam 1987-ben. A háromhajós csarnoktemplomnak csonka kereszthajója van, szentélye sokszöggel záródik. Bejárata fölött emelkedik az 57 méteres torony, amit két fiatorony díszít. Belül a bejárat fölött tört mellvédfalas karzatot képeztek ki. Több üvegablakát helyi családok adományozták. Az ablakok Jézust, Szűz Máriát, Szent Józsefet és több magyar szentet és boldogot ábrázolnak. Faragott faoltárai Bécsben és Tirolban készültek.
A képekre kattintva bejön a teljes galéria.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!