Az orvosi kamara szerint tombol a járvány, kötelezővé kellene tenni a maszkot

Valódi intenzív ápolás helyett megfeszített rohanás van a kórházakban, hiába van elég gép, ha a személyzet kevés.

A számok meredeken emelkednek, a járvány tombol - szögezte le mai közleményében a Magyar Orvosi Kamara a legújabb számokra hivatkozva. Mint írják, 565 lélegeztetett beteg az legalább másfélszer vagy inkább kétszer annyi súlyos állapotú beteget jelent, aki már intenzív ellátásra szorulna.

"Gőzerővel dolgozva is belefulladnak a betegekbe az Sürgősségi osztályok (SBO-k), újabb és újabb osztályokat alakítanak át és nyitnak meg a COVID ellátáshoz, ide szemészeket, urológusokat, sebészeket és ezen osztályok nővéreit átvezényelve." De az intenzív osztályok (ITO-k) is telítődnek, és hiába van elég gép, ha a személyzet egyre fogyott az előző járvány óta - teszik hozzá.

Megjegyzik azt is, hogy a most kijött miniszteri rendelet 20 intenzív ágyra 1 szakorvost, egy orvost és 5 nővért ír elő minimumfeltételként. Mindez a szakmai standardok, előírások súlyos felhígítását jelenti, valódi intenzív ápolás helyett megfeszített rohanást. A legnagyobb baj mégis az, hogy az előző hullámban több helyen ezt az arányt sem tudták tartani. Ennek eredménye pedig a lélegeztetett betegek nemzetközi összehasonlításban is igen nagy arányú halálozása volt. De most sem lesz ez másként - vélekednek.

Mindezek és egyéb okok miatt több kérést is megfogalmaztak:

  • legyen kötelező a maszk minden zárt közösségi térben (bevásárlóközpontok, boltok, mozik, színházak, stb.)
  • szüntessék be a tömegrendezvényeket, ne csak a szakmai orvoskongresszusokat
  • kössék tartalommal megtöltött védettségi igazolványhoz (megfelelő számú oltás felvétele hat hónapon belül) vagy friss negatív PCR teszthez a belépést a nem létfontosságú helyekre (szórakozóhelyek, éttermek, színházak, mozik)
  • támogassák a távmunkát, home-office-t
  • és egyénileg távolságtartás, kézmosás.
  • Végül hozzáteszik, hogy "tudjuk, hosszú távon az oltás a legfontosabb. De azt is tudjuk, hogy az oltás védelme hetekkel később jelentkezik, a járvány meg most tombol. Addig maradnak a fenti védelmi eszközök".

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Covid 19