A Follow The Flow Nem tudja senki című számát adta elő Pali:
Kovács Pali: Nem tudja senki (Follow The Flow)
Az X-Faktor énekesei a harmadik Élő show-ra is teljes erőbedobással készültek, hiszen az este végén a közönségnek ismét két versenyzőtől kell búcsút vennie. Vajon kik jutnak tovább?
A fiatal énekes a Mentorházig jutott. A történtekről sírva számolt be családjának, akik természetesen tartották benne a lelket a telefonon keresztül is.
Kovács Pali könnyek között értesítette szeretteit kieséséről
A fiatal énekes a Mentorházig jutott. A történtekről sírva számolt be családjának, akik természetesen tartották benne a lelket a telefonon keresztül is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!