Közelít a tél, amelyen Orbán végleg magára hagyja az ő népét

Szerinte spóroljon az energiával, hogy ki tudja fizetni – vagy keressen többet.

Hogy Hegedüs Zsuzsa lemondta a lemondást, arról lehetne írni, de minek. Mindent elmondtunk már elsőre, ezen másodjára sem módosítanánk, kegyelem nincs, mert a dolgok túlléptek azon a ponton, hogy ezt a luxust megengedhessük magunknak. Az ő dolga, hogy érdekből, félelemből vagy netán zsarolás miatt cselekedte ezt, mint ahogyan az is, ha így másodjára a hűségnyilatkozatot megfejelte a büszkeséggel, ami eltölti az ő szívét, ha régi cimborájára néz.

Két mínusz szorzata nem mindig pozitív, az élet bonyolultabb a matematikánál, mert például azt nem feledhetjük, milyen hivatala volt az oda-vissza táncikáló nacsasszonynak a szegényekkel, s amelyben kudarcot vallott.

Ha Hegedüs Zsuzsa azért büszke, mert a haverja a világ képébe hazudta, hogy nem rasszista, az az ő problémája, a lelkiismeretével majd elszámol, bár a jelek szerint nincs bőviben ennek a készségnek. Ezt már akkor is megmutatta, amikor csirkéket osztogatott jótéteményként, ahelyett, hogy megtanította volna halászni azokat, akik a gondjaira voltak bízva, és akinek teljesen mindegy, hogy Orbán rasszizmusa miatt halnak éhen (nagyrészt azért is), és akiket most megint ez a veszély fenyeget, mégpedig hatványozottan.

A közelítő tél miatt egy nagy nyüszítés az ország, s ha eddig bár ugyan gyakran, de mégis csak álmélkodásra késztetőn ritkábban fagytak meg a népek kies hazánkban, ezután az ilyen incidensek meg fognak szaporodni.

És az, akire Hegedüs ki tudja mi okból, de annyira büszke, amíg egy hete azt tanácsolta a népnek, akiért felel, de értük felelősséget nem érez, mert csak eszköznek tekinti őket, tehát az volt az életvezetési vagy élve maradási tanácsa, hogy a családi költségvetésben ki-ki számolja ki, mire futja neki és mire nem, tegnap már ott tartott ugyanebben a stúdiumban, hogy spóroljanak az energiával, vagy, ha ez nem megy, akkor keressenek többet.

Ezen a napon és mindezek után kezdett el büszke lenni Hegedüs megint, ahelyett, hogy lehajtott fejjel bevallotta volna, gyenge. Gyenge ahhoz, hogy a jólétnek ellenálljon, gyenge a bűn utáni büntetéshez, vagy ezernyi más oka lehet látványos újbóli behódolásának.

A legfőbb baj mindebben azonban nem az, hogy ezek ketten nyilvánosan elkezdték szeretni egymást, hanem, hogy míg nem tételeztük, csupán megengedtük, de most már jóváhagyólag aláírjuk, mindez a cirkusz nagy valószínűséggel azért volt és van, hogy ne arról kelljen beszélni, ami most a legégetőbb, és aminek minden emberi számítás szerint nagyon rossz vége lesz.

Vagy így, vagy úgy, de mindenképp. Többféle forgatókönyv látszik most érkezni, az egyik szerint a szegénységbe, a számlák kifizethetetlenségébe hal bele a büszke, nem kevert magyar, vagy pedig föllázad elnyomója ellen, és akkor pedig abba. Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy…

Nem mindenki lakik iskolában, nem mindenkiről gondoskodik Pintér, ha már Orbán nem teszi. Gyermekeinknek ott jó lesz, a belügy már – mint iskolafenntartó – utasította az oktatási intézményeket, hogy készüljenek a fatüzelésre kályhák beszerzésével, holott hozzánk az olcsó orosz gáz állítólag ömlik.

Mindezek ellenére nem mi, hanem a környező országok azok, akik gázügyileg bizakodva tekintenek a jövőbe, lévén, tárolóik annyira töltve, hogy tavaszig már kihúzzák. És mégis ők takarékoskodnak, mi pedig nem, sőt, két pofával kérjük ki magunknak, ha ilyesmire minket kérnek, mert mi nem az a fajta vagyunk már megint Orbántól előadva, ez azonban a szemszögünkből nézve nem egészen bizonyos.

Mindezek ismeretében egyre inkább elhatalmasodik bennünk az az érzés, hogy Orbán már megint valami egészen ócska játszmába kezdett, aminek a végén kijelentheti, amit már most pedzeget, hogy Brüsszel őt belehajszolja a háborús gazdaságba. Hogy egész Európa abba kerül, holott csak arról van szó, hogy közösen akarják túlélni az energiaválságot, Orbán pedig megint egyedül, ha egyáltalán van ilyen szándéka.

Nem úgy tűnik, mintha lenne, mert ezt is úgy kezeli, mint a járványt, ami csak magamutogatásra, fürkészésre és portyázásra volt jó, az emberéletek másodlagosak voltak, mint ahogyan most is azok. Negyvenötezren haltak bele a járványkezelésbe, és már a lopásokat is elfeledte mindenki.

Lélegeztetőgépet, vakcinát, maszkot, és ki tudja mi mindent a hirtelen megalakult és azóta el is tűnt cégekkel. A belengetett úgynevezett és nem létező háborús gazdaság pedig a lopási lehetőségek és nyerészkedés olyan széles tárházát nyitja meg, hogy belepirul, aki belegondol.

A fideszisták azonban nem az a szégyenlős fajta, látjuk, milyen kevés elég volt Hegedüsnek is, hogy mindent elfelejtsen, sőt, egyenesen a büszkeség dagassza a kebelét, ha a barátjára néz. Mondanám, hogy el fogunk veszni, ha már nem történt volna meg ezerszer, és még most sem egészen világos, milyen ösztönök azok, amik miatt még mindig itt vagyunk. Az a baj, ha ezt is túléljük, abból is az lesz, hogy Orbán mentett meg minket. Holott rossebeket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény