Ukrajnában egyre terjed a koronavírus delta mutánsának egy különösen fertőző és halálos alvariánsa - jelentette be pénteken az ukrán tudományos akadémia molekuláris biológiai és genetikai intézete.
A főként Oroszországban elterjedt, AY.122 elnevezésű változatot már Ukrajna hét megyéjében azonosították. A közlemény szerint a kutatók a delta mutáns 12 különböző változatát azonosították Ukrajnában, az egészségügyi minisztérium alá tartozó népegészségügyi központtól kapott mintákban.
"Ezek spektruma azonban eltér azokétól, amelyek novemberben terjedtek el az országban" - tették hozzá a szakértők. Jelentésük szerint a jelenleg Oroszországban aktívan terjedő delta AY.122 alvariáns új változatként jelent meg Ukrajnában.
Ez az alvariáns fertőzőbb a delta többi változatánál, és súlyos, sok esetben halálhoz vezető szövődményeket okoz - mutattak rá a tudósok. Lehetségesnek nevezték azt is, hogy éppen ez az alváltozat felelős az Ukrajnában mért magas halálozási arányért.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!