Január 20-án, csütörtökön hagyományteremtő szándékkal most első ízben rendezték meg a szombathelyi Nagy Lajos gimnáziumban a Magyar Kultúra Napját. A színes, vetélkedőkkel tarkított programsorozatban a tanulók irodalmi, nép-, illetve komolyzenei műsorszámok, különböző játékos feladatsorok, zenés-táncos előadások során ismerkedhettek kultúránk történetével. Ezen a napon nyílt meg a gimi könyvtárában az a tárlat is, amely a diákok irodalmi és képzőművészeti alkotásaiból gyűlt össze.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!