A tudósokat az érdekelte, hogyan hoz közös döntést mozgásának irányáról egy állatcsoport. Ilyenkor azé az állaté a vezető szerep, amelyiket a többiek követik. Lehet, hogy azért, mert speciális tudása van valamiről, például egy táplálékforrás helyéről - olvasható a PLoS Computational Biology című szaklapban frissen megjelent tanulmányban. Amit hazai kutatók jegyeznek!
A domináns egyed az, amelyik rendszeresen győztesen kerül ki a küzdelemmel kapcsolatos interakciókból - ehhez nem szükséges a harc, elég az is, ha a másik behódol. A vezető szerepet a mozgás elemzésével, a domináns státust pedig hétköznapi helyzeteket vizsgáló kérdőíves módszerrel határozták meg a szakemberek.
A kutatást Vicsek Tamás akadémikus, az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoportjának vezetője kezdeményezte. Miután kutatócsoportja kidolgozott egy módszert repülő galambok mozgásának követésére és feltárták, hogy mely madarak vezetik a rajt, kíváncsi volt rá, hogy a csoportban élő emlősöknél mi határozza meg a mozgás dinamikáját.
Ugyan sokan tartanak több kutyát, mégsem tudunk szinte semmit sem arról, hogy a sétáltatások során a kutyák egymástól függetlenül mozognak-e és csak a gazdához igazodnak, vagy van köztük valamilyen interakció. Ha van, akkor kik kezdeményezik általában a fordulásokat és kik azok, akik főként csak átveszik az irányváltásokat? Milyen tényezők alakítják, hogy egy kutya inkább vezető vagy követő lesz?
- sorolta a kérdéseket Kubinyi Enikő, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának munkatársa, a tanulmány egyik szerzője az MTI-nek.A kutatásban a Vizslatúrákon megismert Balázs Hedvignek, a Csipkéskúti Kennel vezetőjének öt vizsláját és egy keverék kutyáját vizsgálták. Nagy felbontású GPS készüléket erősítettek az állatokra, és több mint 800 ezer adatpontot gyűjtöttek a hat kutya és gazdájuk 14 sétája alkalmával. Úgy találták, mozgásuk bizonyos sajátosságai - például a futási sebesség és a gazdától való távolság - jellemzők az egyes kutyákra.
Aki hangos és agresszív, az kontrollálhatóbb és képezhetőbb is
Ezen kívül két kérdőívet is kitöltött a gazda minden kutyájáról. Az egyik a dominanciára irányult: ebből kiderült, hogy a legdominánsabb kutya az, amelyik hangosabb a többinél, rendszeresen nyer az összetűzésekben és akinek behódolnak a többiek. Ez a kutya a tenyészet egy hétéves, jól képzett és számos szépségversenyt nyert szukája. A másik kérdőív öt személyiségjegyet mér: a félénkséget, az emberekkel szembeni agressziót, az aktivitást, a képezhetőséget és a más állatokkal szembeni agressziót.
Kiderült, hogy a csoportos mozgást leginkább befolyásoló, irányító kutyák dominánsabbak, emellett idősebbek, képezhetőbbek, kontrollálhatóbbak és agresszívabbak voltak, mint a követők. A vizsgált kutyacsoportban tehát a dominanciasorrend és bizonyos személyiségjegyek is kapcsolatban álltak a csoportos mozgásban betöltött vezető szereppel.
Na de mire jó mindez?
Arra, hogy elgondolkodjunk az emberekre való alkalmazhatóságon, ami így elősegítheti a bűnmegelőzést például.
A kutyák mozgásának elemzése alkalmas lehet emberek automatizált személyiségmérésére. Természetesen sok vizsgálatnak kell még ezt megelőznie, hiszen más kutyafajtáknál, eltérő összetételű csoportoknál valószínűleg más összefüggéseket kapunk majd
- fűzte hozzá Kubinyi Enikő. És talán éppen ez a lényeg.