Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Lakosságarányosan már többen haltak meg koronavírusban Magyarországon, mint az Egyesült Államokban

A járvány kezdete óta már legalább 15 324 ember halálát okozta a vírus, de a valós szám ennél is magasabb lehet.

A 444.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy a globális koronavírus-adatokat összesítő Our World in Data oldala azt mutatja, hogy Magyarország már a 10. helyen van a lakosságarányos halálozásban: egymillió lakosra vetítve Magyarországon 1 572 az áldozatok száma, míg az Egyesült Államokban 1 560.

De nem csak itt, hanem a New York Times adatoldalán is beérte Magyarország az Egyesült Államokat: százezer lakosra vetítve a két ország március 2-án 155-155 áldozatnál tartott. A lista legelején két törpeállam, Gibraltár és San Marino áll, majd Csehország, Belgium, Szlovénia, az Egyesült Királyság, Montenegro, Olaszország és Portugália következik, közvetlenül utánuk pedig már Magyarország.

A lap még felhívta a figyelmet arra, hogy a harmadik hullám eddigi adatai alapján a magyar halálozási adatok minden valószínűség szerint tovább fognak romlani: az elmúlt egy hét adatait nézve a százezer főre vetített halálozási adatok alapján Magyarországon a negyedik legrosszabb a helyzet az egész világon.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra