Szóval, eddig is tudtuk, az elmúlt években már tapasztalhattuk is, hogy a fesztivál nagykoncertjeinek első etapja még nem azért van, hogy a közönség székeiről felállva csápoljon rock-koncerteket megszégyenítő vehemenciával. Hanem azért, hogy betekintést nyújtson a műfaj alapjaiba, ami kedd este maximálisan sikerült is.
Ha már a jegyet is hamisítják…
Kellemes meglepetéssel kezdődött a dolog, jó félórával a kezdés előtt érkeztünk a sátorba, az eső sem esett, és egy trió bűvészkedett a színpadon. Gyorsan megtudtuk, hogy nem késtünk le semmiről, az improvizációs tábor három hallgatója, köztük egy igazán virga gitáros nyomta a szvinget, de olyan átéléssel, hogy teljesen magával ragadott minket.
De nem csak ránk volt hatással, a büfénél már ott ácsorgott a későbbi fellépő Tátrai Tibor, és nem nagyon akarta levenni a szemét a színpadról. Kár, hogy gyorsan vége lett, átszerelés következett, majd – hagyomány – Feiszt György kulturális tanácsnok mondott néhány bevezető szót. Aztán következett az első ún. nagyzenekar.
Közben – kellemes meglepetés – hosszú sor alakult ki a pénztárnál, ahol az időn szigorították a belépést, nekünk is át kellett esnünk a procedúrán, hiába lobogtattuk sajtóbelépőnket. Néhány perccel később Feiszt elmesélte, Tímár Péter főszervező tavaly büszkén lobogtatott egy hamisított jegyet. Mert ha már hamisítják, akkor komoly értéke van…
Szving és rap
Következett a Tóth Viktor Tercett. Szaxofon, nagybőgő, dob, Tóth Viktor, Orbán György, Jeszenszky György. A műfaj mesterei, most azonban visszafogottak voltak. Jó, virgázott a szaxofon, komoly alapot hozott a dob és a bőgő, de olyan klubhangulatosnak tűnt az egész. Persze, a szvingnek ez a lényege. A közönség azért hálás volt, jazzklubra hajazva tapsolták meg a szólókat. Eszünkbe jutott, amit Tímár Péter mondott korábban, Szombathelyen nem sznobokból áll a közönség, csak akkor tapsolnak, ha tényleg jó a produkció. Alapjában véve nem is volt vele probléma, korrekt dolog volt, csak kissé álmosító. A sátor előtt valaki azt mondta, mindjárt elalszanak a színpadon.
A hagyományos szvinget egy kis rappal, énekbeszéddel akarték feldobni, Todd Williams saját szövegével szövegelt. Kissé értetlenül hallgattuk, akkor látszott némi értelme az egésznek, amikor hiphop alapra váltottak. De a műfajkeveredés nem volt igazán átütő. Legalábbis szerintünk.
Közben azért szembesültünk vele, belterjes társaság a jazzrajongók köre, nagy találkozások a büfénél, világmegváltó beszélgetések a hamutartók mellett. Igen, egy fesztivál nem csak a fellépőkről szól.
Tibusz hozta szokásos stílusát
Aztán Tátrai készülődni kezdett, gyenge egy óra után – a kitapsolt ráadás után - elköszöntek Tóth Viktorék. Ha finoman fogalmazunk azt írhatjuk, roppant mód kíváncsiak voltunk a Tátrai Trendre, ami szójátéknak sem utolsó. És persze azért, mert Tibusz – mint az ország egyik legelismertebb gitárosa – komoly teljesítményt nyújtott már a rockban és a bluesban, Szűcs Antal Gáborral a latin-jazzbe is belenyúltak már, nem kis sikerrel.
A műsorfüzetből megtudtuk, tavaly alakult a csapat, a zenészek a latin-jazz műsora után keresték meg Tibuszt. Jazzalapok, Pintér Tibor – gitár, Glaser Péter – bőgő, Czibere József – ütőhangszerek. Rövid beállás után aztán megszólalt – milyen meglepő – a latin-jazz. Tibusz korábban azt nyilatkozta, nem jazzt játszanak, hanem a rá jellemző dolgokat. Van benne valami, de kétségtelenül megjelentek a jazz-alapok, Tátrai pedig hozta szokásos stílusát.
Pintér Tibor pedig egyenrangú társának mutatkozott, néha szinte észrevétlenül váltottak szólót, szóval igazi gitárpárbaj volt, annak minden nagyzolása nélkül. Kellemes, hallgatható muzsikát szolgáltattak, de ennyi. Nem is csodálkoztunk, amikor jó félóra után egyre többen gyülekeztek a sátor előtt. Pedig ekkorra már teltházzal működött a dolog. A sátor 500 ülőhelyes, nem is volt már üres szék, szóval, van vonzereje a fesztiválnak.
A szving nagy alakja
Este kilenc óra után aztán – a közönség felfokozott várakozása mellett – a Jon Mayer Trio (USA) lépett a színpadra. Zongora, nagybőgő, dob, szving. Jon Mayer már az 50-es, 60-as évektől meghatározó alakja volt először a New York-i, majd 1991-től a Los Angeles-i jazzéletnek. Azt írják róla, hogy szenvedélyes, játékos kedvű, virtuóz zenész. Valóban, zongorafutamai uralták a koncertet, a szakértő közönség pedig mindezt értékelte és díjazta.
Szóval, röviden ennyi volt a Lamantin Jazz Fesztivál első koncertnapja. De mindez még csak a bemelegítés volt, ma este – régi kedvencünk – a blues nap következik. A Palermo Boogie Gang, a Raphael Wressnig & Enrico Crivellaro Organ Combo és az Ian Siegal Band színrelépésével. Ian Siegalról annyit, hogy négy évvel ezelőtt egyedül lépett fel a fesztiválon, de még így is a koncertsorozat legjobb előadásainak egyikét produkálta. Most saját zenekarával érkezik, kíváncsian várjuk.
