„Nekem tolattak az Aldi parkolójában” – mondja nőm hétköznap délután, aminek én nem örülök maradéktalanul. Főleg, amikor meglátom a leszakadt hátsó lökhárítót és a behorpadt hátsó elemet.
Na jó, nagy tragédia nincs, megvan az előnye, ha az autó már nem fiatal annyira, és számos egyéb csata nyoma látszik már rajta. No de intézkedni kell.
A biztosító budapesti központja telefonon elérhetetlen (mostanában minden központ elérhetetlen), de szombathelyi irodájuk azt mondja, éppen tovább vannak nyitva, ha befutunk, még aznap elintézhetjük.
Befutunk, elintézzük, a hölgyek segítőkészek, kiderül, hogy a vétkes biztosítva van, vállalja a felelősséget, ráadásul helyes adatokat adott meg.
Még este hat óra sincs, és minden a sínen van.
Jön az ötlet, ha már így alakult, üljünk be valahova egy pohár borra, meg kell ünnepelni az autótörést, no meg fél éve nem tettünk ilyet, ráadásul a védettségi igazolványok is nálunk vannak, legalább le lehet tesztelni, hogyan is megy ez.
A belvárosi vendéglátóhely szinte teljesen üres, így a pincér azonnal ott terem, és lendületből kéri, mutassuk meg a plasztik kártyákat. Megtesszük. Személyi igazolványt nem kér mellé.
Helyette mi kérünk két pohár száraz fehéret, közben megszabadulunk a maszktól. Egész fura érzés visszakapni a normalitást.
Már amennyire normalitásnak nevezhető a helyzet. A helyiség ugyanis később sem telik meg, hogy finoman fogalmazzak, az idő legnagyobb részében ketten ücsörgünk a fal mellett. Nem tudom pontosan mire számítottam, de nem erre.
Közben érkezik egy nagyobb társaság is, ők születésnapot ünnepelnek, tortával, pezsgővel, ahogy illik, de ők maradnak kint a szeles teraszon, ahol valamivel azért nagyobb a pörgés, de még így is messze alulmarad a békebeli korszaktól.
Persze logikus. Az ember az ilyen helyekre sokszor társággal megy, és elég, ha valakinek nincs kártyája, marad a terasz. Ami azért, lássuk be, meglehetősen sufni megoldás, ha éppen nem süt a nap.
Én meg nekiállok gyorsan fejszámolni, és az jön ki, hogy kizárt dolog, hogy ebben a formájában ne legyen ráfizetéses ez a hely, és bevallom, fogalmam sincs, mit lehetne ezzel kezdeni.
A védettségi igazolvány amúgy nem hülyeség, és abban sem hiszek, hogy a megkülönböztetés jogszerűtlen lenne. Az államnak valahogy csak meg kell győznie az embereket, hogy oltassák be magukat, a választás joga náluk van.
De ha ez így megy majd augusztus végéig, akkor igencsak furcsa szezonban lesz részük a vendéglátósoknak, és a vendégeknek is.
És nem csak ebben a műfajban. Azt is hallottam, hogy az edzőtermek is kínlódnak, mert pont az a korosztály jár oda, akiknek nem jutott még kártya, vagy mert nem tartják fontosnak az oltást.
„Hogy a fenében lehet így majd koncerteket és fesztiválokat tartani?” – bukik ki belőlünk a kérdés, miközben a kongó helyiségen kirendeljük a búcsúkört. Merthogy már több mint egy éve van jegyünk egy budapesti koncertre, amit már háromszor halasztottak el. Eddig bíztam a nyári időpontban, de ezen este után már nem annyira.
Mindenesetre már sötét van, amikor fizetünk és távozunk. Ekkor már senki nem ül sem a kint a teraszon, sem belső helyiségben.
Mi pedig illendően felvesszük az utcán a maszkot.
