Fatális baki: halott rocksztárt hívtak a londoni olimpiára

Már csak alig száz nap van hátra a nyári játékokig, alighanem minden a helyén van már, de hogy a The Who dobosát miért hívták meg, rejtély.

Július végétől a fél világ tekintete az angol fővárosra vetül, ekkor és itt kezdődik ugyanis a következő olimpia. A szervezők pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy övüké legyen a tökéletes sportünnep az ötkarikás játékok történetében: ezüstszínű és ék alakú ék alakú vízilandaarénát és a Temze fölött húzódó drótkötélpályát építettek, 486 millió angol fontot költöttek a csillivilli stadionra, ráadásul a védelmi minisztérium az Afganisztánban harcoló brit kontingensnél is nagyobb létszámú, több mint 13 ezer katonával készül bebiztosítani a helyszíneket.

Keith Moon

34 éve nem él

Nyilván mindenre nagyon odafigyelnek, de ahogyan nagy akarásnak nyögés a vége, úgy most is került porszem a gépezetbe. Sikerült ugyanis levelet írniuk a rocktörténelmi legendának számító The Who menedzserének, azzal a kéréssel, hogy szeretnék, ha az együttes dobosa, Keith Moon is fellépne.

Amivel mindössze egyetlen gond van, bár az jókora: a zenész 34 éve halott. (1978-ban, harminckét évesen az alkoholmegvonásra szedett gyógyszereiből vett be a kelleténél többet.)

Bill Curbishley, az együttes menedzsere úgy reagált a Times-ban:

Visszírtam, hogy Keith jelenleg a Golders Green temető lakója, vagyis beváltotta a Who híres dalszövegét, miszerint remélem, hogy előbb halok meg, mintsem megöregednék. De ha van egy kerek asztaluk, pár poharuk és gyertyájuk, talán sikerülhet felvenni vele a kapcsolatot.

Pedig a Spice Girls is összeáll a kedvükért

A szervezők a Symphony of Rock nevű, a brit popkultúrát ünneplő záróceremóniára szerették volna elhívni a sokak által a világ egyik legjobbjának tartott dobost, de most alighanem inkább azzal vannak elfoglalva, hogy a vörösnek éppen milyen árnyalatában játszik az arcuk, ekkora baklövést ugyanis profik nem nagyon szoktak elkövetni - olyan profik, akik egyébként már megnyerték a bulira Adelét, Paul McCartneyt, Elton Johnt, a the Rolling Stonest, a Take That-et, és még a Spice Girls is összeáll a kedvükért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű