Visszavonta a kormány az M1-es autópálya 2x3 sávra bővítésének első ütemére kiírt közbeszerzési pályázatot - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A pályázatot júlisu 4-én nyilvánította érvénytelennek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), ennek oka a pályázat visszavonása.
Az M1-est több ütemben tervezték kibővíteni, az első ütem az M0-ás csatlakozástól Bicske kijáratig tartott volna, 23 km hosszon. 2020 decemberében
jelentették be
Hamarosan elkezdődik az M1-es autópálya 2x3 sávosra bővítése
2020.
December
30.
12:26
, hogy befejezték a bővítés előkészítését, a kivitelezésre idén márciusban
írták ki
2x3 sávos lesz az M1-es autópálya első húsz kilométere
2022.
March
17.
11:33
a közbeszerzési pályázatot, amit most vontak vissza.
Nem lesz M76-os gyorsforgalmi sem
Visszavonták az M76-os gyorsforgalmi Fenékpuszta és Zalaegerszeg közti szakaszának közbeszerzését is. Ezzel az úttal. tervezték összekötni a zalai megyeszékhelyet a Balatonnal, ami a Vas megyeieknek is jól jött volna, hiszen az M7-es is gyorsabban elérhető lenne így.
Tavalyelőtt
átadták
Ilyen a Balaton-Zalaegerszeg M76-os gyorsforgalmi út elsőként átadott szakasza
2020.
October
23.
16:11
az M76-os első hat kilométerét Balatonszentgyörgy és az M7-es holládi csomópontja közt. Idén tavasszal
elkészült
Nyolc ember adta át az M76-os út új, három kilométeres szakaszát
2022.
March
04.
12:59
a Balatonszentgyörgy és a Fenékpuszta közötti három kilométeres szakasz is, a Fenékpuszta és Zalaegerszeg közti szakaszra tavaly augusztusban
írták ki
Kiírták az M76 építésének közbeszerzését – Nemsokára gyorsforgalmi út köti össze Zalaegerszeget a Balatonnal
2021.
August
09.
15:39
a közbeszerzési pályázatot. Amit most visszavontak.
Azt nem tudni, halasztják-e ezeket a beruházásokat, vagy egyelőre törölték őket, az viszont biztos, hogy július elején 3040 milliárd forint volt az
állami költségvetés hiánya
3040 milliárd forint a költségvetés féléves hiánya
2022.
July
09.
10:15
. Ami az egész évre tervezett hiány több mint 90 százaléka.
Viszont az is lehet, hogy Mészáros Lőrinc cégeinek kell majd kifizetniük a most elhalasztott beruházásokat, hiszen 35 évre elnyerték 35 évig Mészáros Lőrinc cégeinek fizetjük az autópálya-díjat 2022. May 06. 11:21 a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésének koncesszióját. A koncesszió tulajdonosának nem csak az üzemeltetés, hanem a felújítás és a fejlesztés is a feladata.