Beteríti a szemét Vasszentmihályt az M8-as építése miatt

Fél éve a por miatt panaszkodtak a település lakói.

A falu teljesen tönkrement az M8-as autóúz építése miatt, amin sajnos már nem lehet változtatni. A kivitelező által nyitott bányából a teherautók forgalomirányítók segítségével jutnak a 8-as főútra. Ezen a szakaszon szinte szemétteleppé alakult a rendezett, tiszta település. A felhalmozott műanyagot, hulladékot mindenfelé viszi a szél. A Duna Aszfalt és Mészáros Kft.-től hiába kérték számtalanszor a lakók a hulladéktároló elhelyezését és a szemét eltakarítását. Lehet, hogy Alcsúton, Felcsúton ez a szokás, de az osztrák határ mellett mindenki megdöbben a környezetszennyezésen.

Ezt a levelet vasszentmihályi olvasónk írja, aki képeket is küldött a falut ellepő szemétről.

Olvasó
Olvasó
Olvasó

Az M8-as autóút alapkövét tavaly március elején helyezték el Mészáros Lőrinc cége építi meg az M8-as autóutat 2018. March 08. 15:42 , akkor derült ki az is, hogy Mészáros Lőrinc cége építi 62 milliárd forintból a Körmend és Rábafüzes közti, 29 km hosszú, 2x1 sávos, a településeket elkerülő utat.

Az M8-as Körmend és Rábafüzes közti szakaszának nyomvonala
BZ

Vasszentmihály lakói idén februárban már tiltakoztak a kivitelező hanyagsága miatt, akkor azt írták, hogy elviselhetetlen por teríti be a települést, ugyanis a Duna Aszfalt és Mészáros Lőrinc cégének munkagépei a falun keresztül szállítják az építőanyagot,. ráadásul nyitott platójú teherautókon. Erről videót is készítettek:

A lakók felháborodása és a polgármester kérése alapján a Magyar Közút lefolytatott egy vizsgálatot, ennek eredményeként megállapították, hogy minden szabályos az építkezésnél.

Vasszentmihály egyébként azért van különleges helyzetben, mert az M8-as új nyomvonala gyakorlatilag körbefogja nyugatról és északról a települést, az új út itt keresztezi a régi 8-ast, ahogyan ez a fenti térképen is látszik.

Márciusban egyébként mi is megnéztük az építkezést Tényleg feltűrték az ingujjat az M8-as út Körmend és a határ közötti szakaszán 2019. March 28. 19:24 , és azt láttuk, hogy az egész szakaszt ellepték a vállalkozók, magyarul nagyon felgyűrték az ingujjat. Az M8-as Körmend és Rábafüzes közti szakaszának 2021-ben kell elkészülnie.

M8-as épül Körmend - Rábafüzes
Márciusban készült galériánk az útépítésről
Józing Antal
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem