Ma dönt a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

Az Országgyűlés ma rendkívüli ülést tart, amelyen a képviselők a kormány által tizenöt napra hirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntenek.

A napirendi javaslat alapján az ülés délelőtt 10 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésről szóló kormányzati előterjesztésről tárgyalnak és határoznak.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közölte: csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel.

Korlátozó intézkedések bevezetését jelentette be arra az esetre, ha az Országgyűlés megadja a kabinetnek a rendkívüli felhatalmazást. Ezek között említette egyebek között az este 8 óra és hajnali 5 óra közötti kijárási tilalmat, a digitális oktatás bevezetését nyolcadik osztály fölött, a gyülekezés és a rendezvények tilalmát, az éttermek bezárását és a meccsek zárt kapussá tételét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19