Macron szerint az uniós tagállamokban egyszerre fog kezdődni az oltási kampány

De azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor.

A koronavírus elleni oltási kampány ugyanazon a napon fog megkezdődni valamennyi uniós tagállamban – közölték kedden a francia elnök emberei. Emmanuel Macron az elképzelésről kedden egy munkaebéden tájékozatta a francia nemzetgyűlés frakcióvezetőit.

Azt mondta, hogy „minden európai ország az év végén ugyanazon a napon kezdi meg az oltási kampányt” – jelezte a francia sajtónak Damien Abad, az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak frakcióvezetője, amit Valérie Rabault szocialista frakcióvezető is megerősített.

A dátum ugyanakkor egyelőre nem ismeretes.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden közölte, hogy december 21-én rendkívüli tanácskozáson fog dönteni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának engedélyezéséről.

A döntés időpontját az eredetileg tervezetthez képest több mint egy héttel előre hozta az amszterdami székhelyű uniós ügynökség. A franciaországi oltási kampányról szerdán tartanak vitát a nemzetgyűlésben, csütörtökön pedig a nemzetgyűlésben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19