Kotonpróba, bűvös smink, bekövettem Obamát - Magyar celebek a Twitteren 1.

Amelyik sztár nem aknázza ki az internet közösségi vadászterepeit, az könnyen elvérezhet. A Twitteren folyamatosan fenntarthatják a rájuk irányuló figyelmet, erre egyre többen jönnek rá Magyarországon is - beletúrtunk hát a hazai sztárok "csiripeléseibe", hogy megtudjuk, mi mindent osztanak meg a nagyvilággal.

Előzetes leszögezés: a szupersztároktól szuperül fogunk idézni, vagyis pontosan úgy, ahogy ők írták, még ha hibás is. Ha saját szemeddel szeretnéd látni a celebek Twitter oldalát, kattints a nevükre az egyes alcímekben!

Zimány Linda és a legaranyosabb magyar szó

A Britney Spears hasonmásként köztudatba vonult híresség felhőtlenül vidám percet okozott már azoknak, akik figyelemmel követik Twitteres pályafutását. Érzelmi kitöréseit jellemzően a magánhangók megsokszorozásával húzza alá, így például "uuuu megy a szokeeees most latom!helyes ez a fiuuu:)", de e a központozás mellett a magyar igekötőket is forradalmian használja: "bekövettem Barack Obamát, mert őt szeretjük:)" Linda menthetetlenül csiripel mindenről ami éri, akár piros szilikontokot kapott a mobiljához, akár azt, hogy a szilvesztert a Black Eyed Peas-szel töltötte, ahol Fergie még meg is érintette. Ja, és szerinte a hideg miatt találták ki a plázákat.

Az egyébként tudható a szőkeségről, hogy álma egy saját ügyvédi iroda nyitása. Vajon sikerül neki? Egy ehhez kapcsolódó twittel búcsúzunk, szintén az ő tollából. "kriminalisztika 3as,büntetővégrehajtás jog 4es:)eddig amin voltam sikerült ,így tovább!!holnap 2 vizsga megint."

Zimány Linda a Black Eyed Peas énekesnőjével
TwitPic

Puskás Peti, a lelkes lelkendező

Minden megasztáros leghiperaktívabbja májusban toppant be a twitterszférába, némi központozás-mentességgel ( "most csatlakoztam megittam egy sört a kezemröl levettem a kötést és gondolkodom mire is jo ez"). Pár napon belül kiderül, mennyire izgalmasan telik a túlmozgásos énekes élete: egy Megálló (Viva TV), egy vízipipázás, egy FHM party, aztán van itt még forgatás Cs. Németh Lajossal, telefonváltás Póka Angélával, egyórás alvás, meg persze Budapest legnépszerűbb mulatási helyszíneinek felkeresése, Gördörtől a Corvintetőig. Szinte mindent tudunk.

Éli az ifjú sztárjelöltek tempós életét, néha valószínűleg elég laotikui: "ma rossz helyen voltam rossz idöben ugyhogy énekora elmaradt. valami gond van velem? vagy az agyammal? ááááááááááááááááááááááá". Később költői kérdésekkel vonzza be a figyelme: "nagy gond ha haragszom ugy általában a magyar oktatásra?mit lehet tenni hogy változzon?" Még ha akarná sem tagadhatná le Puskás Peti, hogy a Twitter accountját ő maga istápolja, és nem valami fizetett PR-os: éppolyan pörgős, rohanós, lelkes és lelkendező: "felébredtem.lemegyek uszni.aztán edzem egyet.zongora.egyetemre egy kis házifeladat.este proba.szövegtanulás.este meg miles davis.valahogyigy."

Zenei ízlésére és tehetségére különösebb panasz nem lehet - még ha olykor veszélyes módon már nem csak kérdést tesz fel, hanem kijelent: "azt hiszem a kistehén a legjobb magyar zenekar jelenleg" -, sőt, június 28-án még Jackóért is virrasztott. Ez pedig egy, a Twitterre posztolt videója, amin otthon gyakorol.

Kozma Orsi és a kotonpróba

Az apró, tehetséges énekesnő 2009. április 22-én csatlakozott a csiripnemzethez, mégis alig van 253 követője (érdemes lenne utánajárni, vajon azért-e, mert angolul kezdte a twittelést, vagy azért, mert nem áll olyan magasan a celebranglétrán, és nincsenek allűrjei). Eleinte kicsit zavarodottan kezdte használni a Twittert, második csiripelése egy sor kérdőjel, a negyedik pedig a Myspace címe. Aztán érteni kezdte, és futószalagon érkeznek az infók: idegesség a szlovák turné miatt, próba, MTV Hungary. Kissé aggasztó, hogy szinte minden második megnyilatkozásához mellékelt minimum négy felkiáltójelet, bár ez a tendencia már leszállóágban van.

Ami érdeklődési köréről leszűrhető: "beer,popcorn,dvd..." - egy nő, aki büszkén issza a sert. és fogyasztja a Csillagok Háborúját: "star trek rulez!!!!!!!", valamint a Nine Inch Nailst: "NIN! NIN!" Aztán kicsit felfedezi magának anyanyelvét is, ez a tavalyi VOLT Fesztivál idején következik be, innentől már főként magyarul írogat. Az is kiderül, hogy a tehetséges dalospacsirta a riválisokat sem veti meg: "Holnap elrabol Anna barátnőm, levisz Dánszentmiklósra, eszünk-iszunk, kertészkedünk, kutyázunk és Palya Beja koncert".

Hogy augusztus közepén mire gondolt azzal, hogy "egyre rejtélyesebb a magyar zenei élet", nem tudhatjuk. Utolsó twitjei arról regélnek, hol koncertezik kvartettjével vagy a beszédes Eat Me! nevű zenekarával, de betekintést enged a stúdiójából nyíló látványba is. Plusz fény derült arra, hogyan becézhetik egymást közt a Cotton Club Singerst: "énekóra, kotonpróba, ügyintézés, ágybadőlés..." No, hát ezt is megtudtuk.

TwitPic

Király Linda, a koránkelések nagyasszonya

A magyar Himnusz legextrémebb előadója szeptember végén kezdett twittelni, jó sok szmájlival, és a nemzetközi trendekhez igazodva természetesen angolul. Mint kiderült, már az első napján Livingstone Brownnal stúdiózott, nemsokára pedig már London első számű fekete repperével, az undergroundból nemrég a pop-porondra lépő Dizzee Rascallal együtt parádézott egy fotón.

"Megyek interjúra a VIVA TV-be.. Remélem van bűvös sminkjük, mert aaaannyira fáradtnak nézek ki, hihi" - írja egyik soron következő csiripelésében. Úgy tűnik, a korai keléssel egyébként komoly gondjai vannak a Christina Aguilera nyomdokában próbálkozó énekesnőjének: "most komolyan, nem normális, hogy egy zenésznek ilyen korán kelljen felkelnie" - írja.

Később annak örül látványosan, hogy egyike azon kevés nőknek, akitől a Playboy úgy kér interjút, hogy nem kell hozzá levetkőznie. Sőt, Hugh Hefner legendás magazinjának partijáról be is jelentkezik egy-egy fotóval. Végül egy tejjel itatott malacot posztol, megjegyezve, hogy neki kell egy ilyen. Romantikus jellemnek tűnik egyébként: éppúgy tud virulni a kutyája hülyeségén, hogy beleszorult a feje egy joghurtos dobozba, mint ahogy pattanó idegekkel kijelenti, soha nem volt még ilyen dühös.

Azt is megtudtuk Király Linda Twitter oldaláról, hogy az évet testi-lelki megtisztulással kezdte. Hogy ez mit jelent, arról őt kérdezzétek :) Az alábbi webcam-fotón Megasztár-induló öccsével bohóckodik.

TwitPic

Hamvai PG, akinél beragadt a nagybetű

Sürgős szervizre szorulhat a gyöngynyakláncos DJ celebritás, Hamvai PG billentyűzete, hiszen három hónapnyi twittelés után sem sikerült visszapöckölnie a Caps Lock billentyűt. Azt ígértük, hogy mindenkitől korrekció nélkül idézünk, és bár központozási-helyesírási kérdésekben egyik celebünk sem teljesített fényesen, ez alkalommal különös nyomatékkal kérünk elnézést - pedig, valljuk be, nagyon is izgalmasan hangzik az, hogy "HY MA KÉSZ LETT AZ UJ KÖZÖS DUKAI REGINA-ANDREAS ÉS HAMVAI.P.G. DAL SZÖVEGE:) HAMAROSAN ÉNEKELÜNK:)"

"MA RÖGZITJÜK RÉKA&NORBI ÉS JOMAGAM AZ UJ TV TORNÁT AMI HETI 2 ALKALOMMAL KEDDEN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN LESZ REGGEL 8KOR A TV2-N :)" - arra mindenesetre abszolút megfelel egy-egy nyomuló sztár csiripelése, hogy nyomon kövessük, hogyan tokozódnak be lassan és építik ki bástyáikat a magyar bulvármédiában. Hamvai PG még csak az út elején tart, de szépen teljesít. És ugyan nem pötyögött még sokat a sztárlemezlovas, innentől kezdve nem bírtuk olvasni tovább: "ATOM JO PÉNTEK ÉS SZOMBAT... MISKOLCON MEGNYITOTT AZ ORSZÁG UJ ÉKKÖVE AZ EAST SIDE ARENA...DURVA VOLT :) KÖSZI MINDENKINEK A HÉTVÉGÉT JO8".

Hamvai PG

Steiner Kristóf, aki tudja használni

A VIVA egykori műsorvezetőjéről nem csak saját könyvében, de itt is rögtön lerí, hogy íráskészségből nem szenved hiányt, és a webkettő erejével is tisztában van. Úgy is veti be a Twittert az önreklámozásban, ahogy kell: sok saját kép, sok informatív és önironikus twit privát karácsonyozásától kezdve élete első tankolásáig, kérdések, reagálások mások beírásaira. Kristóf pörgeti.

Megtudjuk például, hogy a karácsonyt Izraelben töltötte ( "itt Tel Avivban egy darab karifa sincsen... Hamarosan orvosolni fogom ezt a helyzetet, és itthon csinálok egy MESÉSET"), de rendszeresen ír olyanokat is, amiről tudja, hogy egyesekből mosolyt, másokból dührohamot válthat ki: "Ideje,hogy ne csak fekete, piros, kék és zöld sípálya legyen,hanem szivárványszínű is!"

Azt is megtudhatjuk tőle ezen felül, hogy miért döntött végérvényesen a húsevés abbahagyása mellett, és Barbie miért lehet a legkurvább a babák között.

Twitpic

Az első kört zárjuk ennyivel. Amennyiben találunk még néhány további, az életébe bepillantást engedő sztárt, mindenképpen jelentkezünk. Ha követni szeretnéd akármelyiküket, akkor saját felelősségedre bökj a follow gombra a Twitteren! Persze örülnénk, ha ezt elsőként a Nyugat.hu-val tennéd meg, ide kattintva ;)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Twitteren az egész világ - Mire jó a mikroblog?

Lelkesen használják még a celebek is, Paris Hiltontól Zimány Lindáig. Mikroblogolásnak hívjuk az ilyet, és most megpróbáljuk megragadni a lényegét. Hogy sikerül-e, azt döntsék el Önök.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű