Szombathely lemaradt Magyarország 2017-es pornótérképéről

Mindenki nyugodjon le, Győr, sőt még Budapest sem szerepel a 15-ös listán. A lélekszám ellenére ugyanis nem ott nézik a legtöbb internetes szexvideót, hanem Dombóváron.

A szexrandi.hu mérte fel a magyarok pornófogyasztási szokásasit, mi pedig a 24.hu összesítéséből értesültünk a végeredményről:

2017-es adatok alapján Dombóvár lett a pornó fővárosa, de Nagykőrös és Mátészalka is dobogós helyen végzett. A tavalyi évben ugyanis, a Google adatbázisa szerint az interneten ezeken a településeken kerestek a legtöbben szexre.

Érdekesség, hogy 2016 nyarán még Mátészalka, 2015-ben pedig Kazincbarcika állt az első helyen, akkoriban Dombóvár még az első tízben sem szerepelt a Szexrandi.hu felmérése szerint. A legnépszerűbb szexuális témájú keresések között 2017-ben leginkább a „69” és a „házastárs szülője” témák iránt nőtt meg az érdeklődés. Dombóvár mögött alig lemaradva a nagykőrösiek végeztek, míg a 2016-os pornófővárosnak kikiáltott Mátészalka tavaly visszacsúszott a harmadik helyre. Budapest ezúttal sincs rajta a legszexéhesebb városok toplistáján

– közölte az oldal.

szex
PatriotPro @ Sxc.hu

Ahogy Győr, úgy Szombathely sem szerepel (sem 2016-ban sem 2017-ben) az országos szextérkép első 15 helyezettje között. A Nyugat-Dunántúlon Pápa az egyetlen listás város. Tavaly egyébként Zalaegerszeg is megjelent a 14. helyen, idén azonban eltűnt a szextérképről.

Persze, azért nagyon valószínűséggel nem Dombóváron fogyasztották a legtöbb pornót , de mindenképp itt írták be a legtöbbször a Google-be azt a keresőszót, hogy SZEX.

Magyarország szextérképe 2017-ben
szexrandi.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Pikantér