Május 1-jétől újra nyílnak a buszok első ajtajai

És ismét lehet majd jegyet venni a sofőröktől.

Szombattól ismét lehet jegyet vásárolni az autóbusz-vezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend. A járatokon az első üléssorok továbbra sem használhatók, marad azok kordonos lezárása. A száj és az orr maszkkal való eltakarása ezentúl is mindenki számára kötelező a Volánbusz valamennyi járatán és utasforgalmi létesítményében – írja hivatalos oldalán a Volánbusz Zrt.

És bár ismét lehet majd jegyet venni a sofőröktől, arra kérik az utasokat, hogy ha tehetik, vegyék meg előre a jegyeket, bérleteket, lehetőség szerint elektronikus úton. A május 3-án kezdődő érettségi időszak, valamint a május 10-re tervezett iskolanyitás miatt ugyanis „várhatóan megnövekszik a közösségi közlekedéssel utazók száma”, és továbbra is fontos, hogy csökkentsük a személyes érintkezéseket.

„A jelenlegi helyzetben minden korábbinál nagyobb szerepet kap az egyéni felelősség is. A Volánbusz továbbra is arra kéri utasait, hogy láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket és tartsák be a járványügyi előírásokat” – zárták közleményüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19